Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a New York-i tőzsde nyomdokain haladva.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató és a párizsi CAC-40 index egyformán 0,15 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,1 százalékkal csökkenhet nyitásban.

A befektetők a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalások részleteit várják, miután Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn úgy fogalmazott, hogy küszöbön áll a megállapodás megkötése. Jóllehet az amerikai kormányzat több vezetője is pozitív nyilatkozatokat tett, a piaci szereplők még mindig nem tudják megítélni, hogy a két ország közötti kereskedelmi megállapodás mennyire lesz átfogó.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés. Kínában kilenc havi csúcs közelébe emelkedtek az irányadó indexek azokra a reményekre, hogy a kormány újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket tesz. A térség más országaiban azonban felülkerekedett az aggodalom a geopolitikai fejlemények miatt, miután kiderült, hogy Észak-Korea helyreállított egy rakétakilövő állást, John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig újabb szankciókkal fenyegette meg Phenjant.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,54 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,17 százalékos mínuszban, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 0,75 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde 1,57 százalékos nyereségben zárt, míg a hongkongi Hang Seng 0,12 százalékos pluszban állt a kereskedés vége előtt egy órával.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,11 százalékkal, 526,47 pontra emelkedett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára mérsékelten csökkent az ázsiai kereskedésben. A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,49 százalékos mínuszban, 65,54 dolláron, míg az áprilisi szállítású WTI 0,71 százalékos veszteségben, 56,16 dolláron forgott szerda reggel nyolc órakor.

Kedden emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,69 százalékkal, 7183,43 pontra, a frankfurti DAX-index 0,24 százalékkal, 11 620,74 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,21 százalékkal, 5297,52 pontra nőtt. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,15 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,24 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,30 százalékkal kúszott feljebb. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás