Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, miután Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegette meg Mexikót, hogy június 10-től kezdve 5 százalékos vámot vetnek ki minden mexikói árucikkre, ami kérdésessé teszi a három észak-amerikai ország új szabadkereskedelmi megállapodásának sorsát, és felszította a világgazdasági válság kirobbanásától való félelmeket.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 32 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 93 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 35 ponttal eshet a nyitásban.

Az amerikai elnök a vámemeléssel arra akarja rákényszeríteni Mexikót, hogy tartóztassa fel az Egyesült Államok déli határához egyre nagyobb számban érkező közép-amerikai illegális bevándorlókat. A Fehér Ház közleménye szerint a Mexikóból érkező árukra kivetett vámot minden hónap 1-jétől újabb 5 százalékkal emelik majd, így október 1-jétől a vámteher már 25 százalékot tehet majd ki. Ha Mexikó eleget tesz az amerikai követelésnek, megszüntetik a vámokat.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés pénteken, miután a kínai feldolgozóipar májusi beszerzésimenedzser-indexe a vártnál gyengébb volt, és azt jelezte, hogy a szektor teljesítménye újra csökkenésre váltott. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,32 százalékkal 499,04 pontra nőtt.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,57 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,06 százalékos mínuszban, míg a dél-koreai Kospi pedig 0,15 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,06 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,41 százalékos pluszban állt zárás előtt bő egy órával. Indiában 0,64 százalékos nyereségben, Szingapúrban viszont 0,68 százalékos veszteségben állt az irányadó index.

A csütörtöki lejtmenet után a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára még mindig csökken.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,15 százalékos mínuszban, 64,58 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 1,08 százalékos veszteségben, 55,98 dolláron forgott péntek reggel fél nyolckor.

Csütörtökön a Brent 6,13 százalékos, a WTI pedig 4,97 százalékos mínuszban zárta a kereskedést az újabb kereskedelmi konfliktus kirobbanásának hatására, illetve amiatt, hogy az amerikai nyersolajkészletek ismét rekordszintre emelkedtek.

Csütörtökön mérsékelt nyereségben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,46 százalékkal, 7218,16 pontra, a frankfurti DAX-index 0,54 százalékkal, 11 902,08 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,51 százalékkal, 5248,91 pontra emelkedett. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,42 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,35 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,56 százalékkal nőtt. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás