Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erős kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Erős kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után. 

A pénteki kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,35 százalék, az S&P-500 index 0,23 százalék, a Nasdaq Composite index 0,27 százalék nyereséget mutatott a csütörtöki záráshoz képest.

Az indexek pénteki pozitív kezdéséhez elsősorban a nyitás előtt közzétett kedvező márciusi foglalkoztatási adatok adták meg az árfolyamok emelkedéséhez szükséges lökést.

Márciusban a washingtoni munkaügyi minisztérium jelentése szerint 196 ezer munkahely létesült a nem mezőgazdasági ágazatokban az Egyesült Államokban az előző havi 33 ezer után. A piac 175-180 ezres növekedést várt márciusra.

A piac ugyanakkor megelégedéssel nyugtázta az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményeiről kiszivárogtatott, az indexek hét eleje óta felhalmozott nyereségéért jórész felelős híreket is.

A pénteki kereskedést a DJIA-30 index 1,19 százalékos, az S&P-500 index 1,09 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,17 százalékos, a hétfői nyitás óta felhalmozott nyereséggel kezdte.

Az amerikai piaci nyitáskor az olajár már ismét emelkedésnek indult a nap folyamán korábban elszenvedett veszteségeiből. A Brent nyersolaj ára 0,10 százalékkal állt magasabban, hordónként 69,47 dolláron, a WTI ára 0,50 százalékkal 62,41 dollárra emelkedett. A Brent 70,03 dolláron érte el csütörtökön idei legmagasabb árát, a WTI pedig 62,99 dolláron.

Az eurót 0,12 százalékkal jegyzik erősebben 1,1233 dolláron, az arany ára 0,10 százalékkal unciánként 1295,55 dollárra emelkedett. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...