Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Történelmi csúcson nyitott az S&P 500-as index
No menu items!

Tőzsde – Történelmi csúcson nyitott az S&P 500-as index

Történelmi csúcson nyitott az S&P 500-as tőzsdeindex New Yorkban kedden, miután a befektetők optimizmusát tovább erősítette, hogy az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi főtárgyalói megerősítették a januárban aláírt kereskedelmi részmegállapodás betartása melletti elkötelezettségüket.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe és az S&P 500-as mutató egyaránt 0,14 százalékos pluszban indította a kereskedést, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója enyhe, 0,08 százalékos mínuszban nyitott.

A vállalati hírek közül kiemelkedik az a bejelentés, hogy az Apple részvényfelaprózása miatt megváltoztatják a Dow Jones ipari átlagot alkotó kosarat. A 30 vállalat közül kikerül az Exxon Mobil, a Pfizer és a Raytheon Technologies, a helyükre pedig a Salesforce.com, az Amgen és a Honeywell International kerül be.

A hangulatot a Covid19 betegség hatásos kezelésével kapcsolatos pozitív hírek mellett jelentősen javította az a bejelentés, hogy Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő, Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter és Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes megbeszélést tartott, május eleje óta először hivatalosan. A kínai fél konstruktívnak nevezte az egyeztetést, Washingtonban pedig előrelépésről beszéltek, és mindkét fél azt ígérte, hogy megteszik a szükséges lépéseket a megállapodás sikerének biztosítására.

Eredetileg augusztus 15-re harangozták be a főtárgyalók egyeztetését, de előtte egy-két nappal váratlanul elnapolták a megbeszélést. Ez növelte azokat a félelmeket, hogy a megállapodás összeomlóban van az amerikai-kínai feszültségek éleződése miatt.

London kivételével a nagy nyugat-európai tőzsdéken is emelkednek a mutatók. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,27 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,54 százalékos, a párizsi CAC-40 0,90 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,75 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1838 dollárt adtak, 0,41 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest azonban 0,33 százalékkal erősödött a dollár, 106,31 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,49 százalékos pluszban, 46,32 dolláron, a WTI pedig 1,78 százalékos nyereségben, 43,38 dolláron forgott fél négy körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,51 százalékkal, 1922,75 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,27 százalékkal, 1933,80 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás