Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Veszteséges kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

A vezető amerikai tőzsdeindexek veszteséggel indították a napot csütörtökön a negyedéves vállalati eredményekkel szemben táplált óvatosság jegyében, ezzel folytatódott az előző napi árfolyamcsökkenés.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,24 százalék, az S&P-500 index 0,21 százalék, a Nasdaq Composite index 0,35 százalék veszteséget mutatott a kereskedés kezdetén.

Szerdán az amerikai indexek már a második veszteséges napot zárták az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokról folyó tárgyalások romló kilátásai miatt.

A befektetők csütörtökön elsősorban a negyedéves vállalati eredmény-beszámoló időszak legfrissebb publikációira figyelnek. Elemzői előrejelzések szerint az S&P 500 index tagjainak a nyeresége három százalékkal csökkent a júniussal zárt negyedévben. A cégeknek 12 százaléka tette meg már beszámolóját, és ezeknek 84 százaléka jelentett a várakozásoknál jobb eredményt.

A Netfilx csütörtöki tőzsdenyitás előtt közzétett jelentésében amerikai előfizetői számának csökkenéséről és nemzetközi előfizetői bázisának vártnál lassúbb növekedéséről számolt be. A Netflix részvény tíz százalékkal gyengült a tőzsdén kívüli forgalomban.

Az IBM sorban a negyedik negyedévben számolt be bevételének  csökkenéséről, részvénye közel egy százalékkal gyengült.

Az olajár csökkent csütörtökön a megnövekedett amerikai olajtermékkészletek miatt. A Brent 0,06 százalékkal hordónként 63,62 dollárra, a WTI 0,28 százalékkal 56,62 dollárra mérséklődött. A Brent ára szerdán egy százalékkal, kedden három százalékkal csökkent, a WTI ára szerdán másfél, kedden két százalékkal esett vissza.

Az eurót 0,04 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1219 dolláron, az arany ára 0,20 százalékkal unciánként 1420,45 dollárra csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás