Kezdőlap Gazdaság Ugrásszerű keresletnövekedés júliusban az ingatlanpiacon
No menu items!

Ugrásszerű keresletnövekedés júliusban az ingatlanpiacon

Júliusban az ingatlanpiac a nyári időszakra jellemző visszafogottabb tranzakciószámmal működött, a hitelpiac stabilan teljesített, azonban az Otthon Start Program bejelentése óriási keresletélénkülést indított el – közölte a Duna House.

A Duna House saját adatain alapuló Barométere alapján múlt hónapban 9492 lakóingatlan cserélt gazdát, ami éves összevetésben 17,7 százalékos, havi szinten 4,2 százalékos csökkenés. Az első hét hónapban közel 73 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi adattal. Ezzel szemben 16,6 százalékkal emelkedett az ingatlanbemutatások száma, a keresletindex pedig 77 ponton tetőzött, ami az elmúlt öt év legerősebb júliusi értéke.

A Duna House cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass becslése szerint 2025 júliusában mintegy 135 milliárd forintnyi lakáscélú hitel realizálódott, ami gyakorlatilag megegyezik a 2024. júliusi MNB-adatokkal, míg az első hét havi hitelkihelyezés 21 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakát. Várakozásaik szerint az új kormányzati hitelprogram őszi indulása a hitelvolumen újabb növekedését vetíti előre.

Budapesten markáns árnövekedés tapasztalható, különösen a téglaépítésű lakásoknál: Budán 36 százalékos, Pesten 24 százalékos, míg a belvárosban 22 százalékos volt az éves drágulás.

Az áremelkedés ütemét jelzi, hogy míg a budai kerületekben 2024 júliusában még csak az adásvételek 39 százaléka vonatkozott 70 millió forint feletti lakásokra, addig idén júliusra ez az arány 65 százalékra nőtt. A pesti oldalon tavaly még az eladott ingatlanok 28 százaléka 600-800 ezer forintos négyzetméteráron kelt el, 2025 júliusában ez az arány 4 százalékra csökkent.

A panellakások négyzetméterára Pesten elérte az 1,08 millió forintot, Budán az 1,26 millió forintot. Vidéken a panellakások átlagosan 700-750 ezer forintos négyzetméteráron forognak. Pest vármegyében jelentősen nőtt az 50 millió forint feletti tranzakciók aránya (+13 százalékpont), ami a Duna House szakértői szerint azt jelzi, hogy a fizetőképes kereslet már most aktivizálódik, részben az Otthon Start Program által biztosított kedvezőbb feltételek hatására.

Közép-Magyarország kivételével, országosan is a 40-60 négyzetméter közötti alapterületű ingatlanok iránt volt a legnagyobb kereslet (26 százalék). Az adásvételek mindössze 19 százaléka köttetett 250 ezer forint négyzetméteráron, a legtöbb értékesített ingatlan (43 százalék) a skála másik végén elhelyezkedő, 600 ezer forint feletti árkategóriába tartozott.

Budapesten csökkent az első lakásvásárlók aránya (12 százalék), míg vidéken nőtt (27 százalék) és a befektetési célú vásárlások továbbra is dominálnak, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a program által célzott fiatalabb, első otthonukat kereső réteg egyre aktívabban jelenik meg a vidéki piacon-írta az MTI.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport őszi menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő