Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Új korszak indult a magyar vízügy történetében
No menu items!

Új korszak indult a magyar vízügy történetében

V. Németh Zsolt

Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat – mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság első ülése után Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

A vízgazdálkodásért felelős államtitkár elmondta: egy tavalyi kormánydöntés alapján létrejött tárcaközi bizottság tagjai az Agrárminisztérium (AM) és az EM államtitkára, illetve a közigazgatási és területfejlesztési miniszter által delegált államtitkár, továbbá az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának az elnökei, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője.

A magyar vízügy történetében lezárult egy időszak, és el kell indítani egy újat. A védművek mintegy 450 milliárd forintos fejlesztése lezárult, ezután már a felelős vízgazdálkodás, a vízkészletek védelme a legfőbb feladat. Eddig évszázadokon át év elején a víz leeresztése volt a feladat, most már a megtartása. Az új mottó: vizet a tájba! – mondta a szakember.

V. Németh Zsolt tájékoztatása szerint az új bizottság operatív testület, amely döntéseket hoz, konkrét problémákat old meg, elsősorban a víz visszatartásánál, ami csatornákban, holtágakban, tározókban, erre kijelölt halastavakban történik. Jelenleg 15 megyében 118 helyszínen végeznek vízvisszatartást, vízkivezetést pedig 42 helyszínen. Ez 150 millió köbméter vizet jelent.

Ehhez járul még a Tisza-tó 104 millió köbméternyi vízzel, ami együtt a Velencei-tó nyári vízmennyiségének ötszöröse. Az új tárcaközi bizottság feladata intézkedésekkel, jogszabályi feltételek megteremtésével segíteni az eddiginél is hatékonyabb vízvisszatartást, megteremteni a megfelelő körülményeket, a műszaki feltételeket a gazdák kezelésében lévő vízműveknél is.

Az EM államtitkára elmondta: többéves rekonstrukciós program indul idén az AM és az EM közös előterjesztésében. Az Országos Vízügyi Főigazgatósággal és gazdák képviselőivel együttműködve határozzák meg a munkálatok sorrendjét és körét. Az első ütemben 300 kilométernyi csatornakapacitás bővítése, 133 vízműtárgy, 7 szivattyútelep és 7 őrtelep építése és korszerűsítése szerepel. Már ezek a fejlesztések 5 millió köbméterrel növelik a tárolókapacitást a gazdáknak. Például a mórahalmi vízművek fejlesztésére eddig 1,5 milliárd forintot fordítottak, idén további 2,2 milliárdot fognak.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a gazdáknak, ingatlantulajdonosoknak egy applikációt indított, amely országszerte helyrajzi számmal jelzi a vízvisszatartási lehetőségeket, illetve, ahol be lehet jelenteni az ilyen igényeket.

Farkas Sándor, az AM parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte: új fejezet a magyar vízügyben a fenntartható vízgazdálkodási közösségek létrehozása – már 287 van -, s ezeknek köszönhetően 80 ezer hektárral bővült az öntözhető terület. E mellett fontos a talaj vízmegtartó képessége is, hogy az egyre kevesebb csapadékból minél többet biztosítsanak a növényeknek.

Az államtitkár három nagyobb projektet emelt ki: a mórahalmi vízművek több milliárd forintos fejlesztése 450 hektáron teszi lehetővé az öntözést, a siófoki öntözőrendszer rekonstrukciójának köszönhetően 360 hektárral bővül a gyümölcstermesztés, a sarudi szivornya átépítésével pedig 160 hektárnyi területen lehet öntözni.

Farkas Sándor elmondta: 2016 és 2024 között már 1211 öntözéses projekt indult 176,5 milliárd forint összértékben, és folyamatban van még további 65,8 milliárd forintnyi hasonló fejlesztés, emellett pedig külön pályázati lehetőségeket is biztosítanak a gazdáknak.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás