Kezdőlap Hírek Újabb három évig Pleschinger Gyula a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke
No menu items!

Újabb három évig Pleschinger Gyula a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke

Pleschinger Gyula. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Újabb három évre Pleschinger Gyulát, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagját választották a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnökévé a szervezet küldöttgyűlésén.

Az MKT közölte: az idén 129 éves, több mint 3 ezer tagot számláló egyesület főtitkári posztját továbbra is Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója töltheti be.

Az MKT 28 szakosztályának és 17 vármegyei szervezetének küldöttei új elnökségi tagokat is választottak, valamint úgy határoztak, hogy Andor László volt uniós biztos, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense, az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány főtitkára tölti be a társaság alelnöki posztját.

A Budapesti Corvinus Egyetemen tartott küldöttgyűlésen a résztvevők elfogadták az MKT mint közhasznú egyesület éves beszámolóját is.

Pleschinger Gyula elnök beszédében az elnökség elmúlt három évét értékelte és beszámolt arról, hogy az egyesület a pandémia kapcsán több alkalommal is gazdaságpolitikai javaslatokkal igyekezett segíteni a kormány válságkezelő munkáját.

Az MKT jelen van a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban, aktív az együttműködése a Magyar Rektori Konferenciával, képviselteti magát az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoportban, és szakértőkkel segíti az egészségügyi és a szociális állami kiadások hatékonyságát ellenőrző munkacsoportok tevékenységét is.

Az MKT újraválasztott elnöke emlékeztette a küldötteket, hogy 2023 szeptember 21-22-én Eger ad majd otthont a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves rendezvényének, a 61. Közgazdász-vándorgyűlésnek – olvasható a szervezet közleményében.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.