Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Újabb kiegészítő nyugdíjemelés jön - prémiummal is számolnak
No menu items!

Újabb kiegészítő nyugdíjemelés jön – prémiummal is számolnak

“A több mint két és fél millió nyugdíjas összesen legalább kétszázmilliárd forinthoz juthat”. Illusztráció: MTI/Mohai Balázs

Idén még két alkalommal jutnak extra állami juttatáshoz a nyugdíjasok: novemberben kiegészítő nyugdíjemelés és nyugdíjprémium is várható – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András a Magyar Nemzetnek felidézte: az első extra kifizetés az esztendő elejére esett, akkor folyósította az állam a visszaállított 13. havi nyugdíj első összegét. Akkor a havi nyugdíj egynegyed részét kapták meg a nyugdíjasok, ami a költségvetésnek mintegy 87 milliárd forintos kiadást jelentett, és értelemszerűen ennyi bevételt a több mint két és fél millió jogosultnak.

A kormány a koronavírus-járvány kitörése után határozott arról, hogy négy lépcsőben visszaállítja a kifizetést, nem utolsó sorban amiatt, hogy a pandémia időszakát könnyebben vészeljék át – mondta.

Tállai András

Jövőre a havi nyugdíj fele, egy évvel később a háromnegyede érkezik majd meg, 2024-ben és azt követően pedig már a teljes összeggel számolhatnak.

A második soron kívüli juttatást nyáron folyósította az állam, akkor az infláció adott okot az extra kifizetésre. A kormány a nyáron szokatlan intézkedést hozott: nem várta meg a novembert, hanem évközi kiegészítő nyugdíjemelésről rendelkezett – idézte fel az államtitkár.

Ennek nyomán a nyugdíjakat júniusban 0,6 százalékkal emelték, a januártól járó emelést pedig egy összegben kifizették a jogosultaknak. A juttatás összesen 26 milliárd forintot jelentett.

A külön összegek sora novemberben bizonyosan folytatódik, mindenképpen számítani lehet például újabb kiegészítő emelésre, az infláció ugyanis magasabb lehet, mint 3,6 százalék. Szintén novemberben válhat esedékessé a nyugdíjprémium.

Idén tehát négy alkalommal érkezhet külön juttatás az időseknek, a több mint két és fél millió jogosult összesen legalább kétszázmilliárd forinthoz juthat – mondta az államtitkár.

Tállai András úgy fogalmazott: “világosan látszik, hogy a kormány komolyan gondolja az ígéretét, s nem csak a levegőbe beszél. Minden társadalmi rétegnél, így a nyugdíjasoknál is igyekszünk ellensúlyozni a koronavírus-járvány miatt jelentkező anyagi és más terheket. Nem hagyjuk őket magukra, mint azt annak idején Gyurcsányék tették.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a második negyedévben rekordmértékben nőtt a magyar gazdaság, a sikereket a baloldal ellenkampánya semmiképpen sem tudja megakadályozni. Az ország sikereiből, a gazdaság jó szerepléséből a nyugdíjasok is kellő mértékben részesülni fognak – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...