Hirdetés
Kezdőlap Hírek Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban
No menu items!

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán.

Emlékeztettek, a Duna-fürdő létrehozásáról tavasz végén született a döntés. A főváros a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-t kérte fel, hogy vizsgálja meg, hol és hogyan lehet a fővárosi Duna-partszakaszokon fürdőhelyeket kialakítani.

Hozzátették, a Duna-fürdő Árasztó-part szabadstrand kialakítása a fővárosi önkormányzat kezdeményezésére, a XI. kerületi önkormányzattal együttműködve valósult meg.

A fürdőhely alkalmasságát a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vizsgálata igazolta, így újabb fővárosi Duna-partszakaszon nyílik lehetőség a strandolásra – írták.

A BGYH honlapján közölte, a szabadstrand augusztus 31-ig minden nap 10-18 óra között tart nyitva, az időjárástól, a vízállástól és a vízminőségtől függően. A szabadstrand megközelíthető a 33-as autóbusszal, valamint kerékpárral a gáton kijelölt bicikliúton.

A strandot üzemeltető BGYH a megnyitót követően az MTI-vel közölte, hogy a társaság akkreditált laboratóriuma ez év márciusa óta rendszeresen méri a vízminőséget a Duna kiválasztott pontjain. A vízminőségvizsgálatok eredményei biztatók voltak, a víz fürdőzésre alkalmas lehet.

A folyó vízminőségének javulását jól mutatja, hogy víz tisztaságára rendkívül érzékeny, és már kihaltnak hitt Dunavirágzás, azaz a dunai kérész visszatért a Dunára és Budapestre.

Felidézik, a Duna budapesti szakaszán fürdőzésre új helyet kialakítani és üzemeltetni az illetékes szakhatóságok engedélyével lehet a vonatkozó jogszabály alapján. A BGYH a tervezett Duna-fürdők létesítéséhez ez év április közepén elindította az engedélyezési folyamatot.

A Duna-fürdő Árasztó-part (szabadstrand) immár második a fővárosban – az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat által üzemeltetett Római Plázs után. A Duna-fürdő üzemeltetését a BGYH végzi épített fürdőihöz hasonlóan a hatályos jogszabályok előírásainak megfelelően.

A Dunában való fürdőzéshez szükséges szolgáltatások a hatósági elvárásoknak megfelelően rendelkezésre állnak Árasztó-parton (mosdó, zuhany, ivóvíz a helyszínen, egészségügyi ellátás és vízimentő szolgálat biztosított).

A fürdőzők biztonsága érdekében a Duna vízminőségét az üzemelés időszakában is folyamatosan mérik, nyomon követik. A Duna-fürdő nyitvatartását vízminőség, a folyó vízállása és a csapadékos időjárás befolyásolhatja.

A Duna-fürdő létrejöttében közreműködött Budapest Főváros Önkormányzata, Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, a civil szervezetek és kiemelten a Valyo Egyesület.(Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás