Hirdetés
Kezdőlap Hírek Újra lehet pályázni az ingyenes uniós vasúti bérletekre
No menu items!

Újra lehet pályázni az ingyenes uniós vasúti bérletekre

Csütörtöktől a 18 éves európai fiatalok újra pályázhatnak az ingyenes vasúti bérletekre, az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében idén 35 ezer vasúti utazási igazolványt osztanak ki – közölte az Európai Bizottság.

A csütörtökön kezdődő pályázati fordulóban azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik az Erasmus+ programban részt vevő országok – köztük Magyarország – valamelyikében élnek és 2003. július 1. és 2004. június 30. között születtek.

Pályázni április 7-én déli 12 órától április 21-én déli 12 óráig lehet. A kezdeményezés lehetővé teszi a sikeres pályázók számára, hogy – elsősorban vonattal – beutazzák és felfedezzék Európát.

Azok a pályázók, akik megfelelnek a részvételi feltételeknek és sikeresen válaszolnak a pályázati kérdésekre, 2022. július 1. és 2023. június 30. között használhatják fel az utazási igazolványukat, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton.

Az ingyenes utazási igazolványon felül kedvezményekre jogosító, úgynevezett DiscoverEU kártyát is kapnak majd, mellyel több mint 40 ezer különféle kedvezményt vehetnek igénybe a tömegközlekedés, a sporttevékenységek, illetve a kulturális, szálláshely-, vendéglátóipari és egyéb szolgáltatások terén a programban részt vevő országokban.

A kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb ötfős, a támogatható korosztályba tartozó fiatalokból álló csoportokban utazhatnak. A fenntartható utazás előmozdítására az uniós program főként a vasúti utazást támogatja. Annak érdekében azonban, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.