Kezdőlap Tudomány Újra repült a NASA helikoptere a Marson
No menu items!

Újra repült a NASA helikoptere a Marson

Messzebbre jutott és nagyobb sebességre kapcsolt harmadik tesztrepülésén a Marson az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) minihelikoptere, az Ingenuity.

Az 1,8 kilogramm súlyú helikopter, amely az első két repülése alkalmával leginkább csak lebegett a vörös bolygó felszíne felett, ezúttal 50 métert repült és elérte a másodpercenkénti két méteres sebességet

A Perseverance marsjáró megörökítette a 80 másodpercig tartó vasárnapi repülést. A NASA szerint a felvételek a következő napokban érkeznek be a földi irányítóközponthoz.

A kutatók a marshelikopter navigációs rendszerét is tesztelték. A rendszer az előre megkapott információk alapján teljesíti az útvonalat.

Az Ingenuity (Találékonyság) repülései komoly technikai kihívásokat jelentenek, egyebek között a vörös bolygó rendkívül ritka légköre miatt, amelynek sűrűsége mindössze egy százaléka a Földének.

Ez azt jelenti, hogy a minihelikopter vízszintesen forgó légcsavarjainak percenként 2400 forgást kell megtenniük a felemelkedéshez, vagyis nagyjából ötször annyit, mint egy helikopternek a Földön.

A NASA már most készül a negyedik repülésre. Az Ingenuity minden alkalommal magasabbra emelkedik és bonyolultabb mutatványokat hajt végre.

Az ultrakönnyű helikopter a Perseverance marsjáróhoz erősítve érkezett meg a Marsra február 18-án. A drón április 3-án vált le a roverről a tesztrepülések számára kijelölt 10×10 méteres területen.

Az Ingenuity csapatának május elejéig van ideje befejezni a tesztrepüléseket, hogy a marsjáró megkezdhesse fő misszióját: olyan kőzetminták gyűjtését, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalnak a Mars múltjából.

Ennek a feladatnak a megkezdéséig azonban a Perseverance, amelyet a szakemberek csak Percyként becéznek, szemmel tartja az Ingenuityt, vagyis Ginnyt.

A nagyjából 85 millió dollárból fejlesztett marshelikopter forradalmasíthatja az űrkutatást. A NASA szerint a marshelikopterek alkalmasak lehetnek sziklafalak, barlangok és mély kráterek feltérképezésére, továbbá tudományos műszerek szállítására, valamint felderítőként segíthetik az emberek és a robotok munkáját.

A Rover Mastcam-Z rögzítette az Ingenuity (Találékonyság) harmadik felszállását.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.