Kezdőlap Turizmus Újranyitás után. A Balaton lehet a sláger
No menu items!

Újranyitás után. A Balaton lehet a sláger

Fürdőzők a balatonfenyvesi strandon 2020 augusztusában. Fotó: MTI/Varga György

Tízből kilencen terveznek vakációt az idei nyárra, ötödük már foglalt is. Itthon idén is a Balaton lehet a legnépszerűbb úti cél – derül ki a Szállás.hu legfrissebb felméréséből.

A válaszadók kétharmada csak belföldi úti célban gondolkodik, míg harmaduk hazai és külföldi üdülést egyaránt tervez. Belföldön a Balaton mellett Eger, Pécs, Gyula, Hévíz és Sopron is népszerűek lesznek, és sokan látogatnak majd el az Őrségbe, a Mátrába és a Tisza-tó partjára is. A nemzetközi célpontok közül Horvátország, Olaszország és Görögország iránt fokozott az érdeklődés a válaszadók körében.

Az online kutatás szerint a szállásadók rugalmas feltételeket kínálnak, így a vendégnek nem kell előleget fizetnie, lemondható vagy módosítható az időpont.

A szállástípusok közül a hotelek (34 százalék), apartmanok (31 százalék) majd a panziók és vendégházak (27 százalék) a legnépszerűbbek, de lesznek, akik rokonoknál vagy saját nyaralóban szállnak meg.

A kutatásban részt vevők többsége beoltatná magát a koronavírus elleni vakcinával akár külföldi vagy belföldi nyaralás kedvéért is, míg 35 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy még nem tudja, mit tenne.

A kutatást január 21. és január 29. között készítette a Szállás.hu. Bár az nem reprezentatív az ország teljes lakosságára, az eredmények alkalmasak a trendek bemutatására – közölte a portál.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.