Hirdetés
Kezdőlap Agrár Újrázik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára
No menu items!

Újrázik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára

Újabb öt évre megválasztották a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkárának Brazsil Dávidot. Az újraválasztott főtitkár feladata, hogy az országos szakmai önkormányzatot proaktív szervezetté mozdítsa elő.

Az elmúlt négy évben átszervezték a hegyközségi szervezet közigazgatási munkáját, a HNT hat új közigazgatási feladatot vállalt át az államtól – közölték.

Brazsil Dávid

A modern ágazatirányítás új kihívásokat is jelent a HNT-nek, különösen a digitalizáció területén. A magyar szőlő-bor ágazat eddigi legjelentősebb forrású informatikai fejlesztése zajlik, ezzel, valamint az azt kísérő jogszabályi felülvizsgálattal javítható lesz az ágazat átláthatósága és a tervek szerint egyszerűsödnek a közigazgatási folyamatok – tették hozzá.

A következő öt év feladata egy olyan szakmai koncepció kidolgozása, megvitatása és bevezetése, amely egyszerre ötvözi a nagy borászatok és a kisüzemi bortermelők egyablakos ügyintézéssel szemben támasztott elvárásait. Az ePincekönyv projekttel párhuzamosan a hegyközségi információs rendszert is tovább kell fejleszteni, a főtitkár támogatja az elektronikus közigazgatás bevezetését is.

Az országos szakmai önkormányzat szakmaközi szervezeti státusza új feladatokat fogalmaz meg a nemzetközi kapcsolatok területén is. A főtitkár szerint a borszőlőpiaci szakmaközi intézkedés rávilágított arra, hogy napi szintű kapcsolatot kell kialakítaniuk a jövőben az Európai Bizottsággal.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.