Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Uniós büdzsé. Az Európai Parlament is jóváhagyta
No menu items!

Uniós büdzsé. Az Európai Parlament is jóváhagyta

Illusztráció: Reuters

Jóváhagyta az Európai Parlament az EU következő hétéves, 2021 és 2027 közötti költségvetését, így az uniós tagországok már a jövő év elején hozzájuthatnak a támogatásokhoz.

A testület brüsszeli plenáris ülésén 548 szavazattal, 81 ellenszavazat és 66 tartózkodás mellett elfogadott, hét év alatt 1074 milliárd eurót kitevő költségvetésről az Európai Unió Tanácsával november 10-én született megállapodás, melyet a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács a múlt héten tartott csúcsértekezletén erősített meg.

A költségvetés tételei között a korábbi évekhez képest jelentős többletforrás áll majd rendelkezésre egyebek mellett az egészségügyi, a kutatást támogató Horizon és az Erasmus oktatási programokra, továbbá jelentős összegek fordíthatók majd a jövőbeli esetleges igények és válságok kezelésére, illetve a legfontosabb programok kiegészítésére.

Az EP egyidejűleg elfogadta a költségvetés saját forrásairól és az összegek belső átcsoportosításáról szóló intézményközi megállapodást is.

Ennek értelmében a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítási alaphoz szükséges hitelfelvétel közép- és hosszútávú költségeit nem szabad sem a hosszútávú költségvetésben már bejáratott befektetési programok rovására, sem pedig a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmén alapuló hozzájárulásának a növelésével rendezni. A parlamenti tárgyalók ezért a következő hét évre menetrendet javasoltak az európai költségvetés új saját forrásainak bevezetésére.

A menetrendben 2021-től az egyes tagállamokban az újra nem hasznosított műanyagok mennyiségétől függően kivetett adóból származó bevétel, 2023-tól az európai kibocsátáskereskedelmi rendszeren (ETS), és valószínűleg a szén-dioxid-kibocsátás határokon történő kiigazítását célzó mechanizmus, és egy új digitális díj, 2026-tól pedig a pénzügyi tranzakciós adón alapuló bevétel, valamint a vállalati szektortól származó pénzügyi hozzájárulás, illetve az új egységes társaságiadó-alap szerepel.

A költségvetés és a helyreállítási alap teljes összegének legalább 30 százalékát az éghajlatváltozással kapcsolatos célokra, az éves kiadásoknak 2024-től 7,5 százalékát, 2026-tól pedig 10 százalékát a biodiverzitási célokra kell fordítani.

Ennek ellenőrzésére hatékonyabb éghajlat- és biodiverzitás-megfigyelő módszertant kell majd alkalmazni. A költségvetés átfogó prioritása továbbá a nemek közötti egyenlőség biztosítása lesz, amelyet a programok nemekre gyakorolt hatásának előzetes felmérésével és nyomon követésével valósítanak meg.

Az Európai Unió Tanácsának még hivatalosan is el kell fogadnia az uniós költségvetést és az intézményközi megállapodást.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
Hirdetés

Hírek

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...