Kezdőlap Hírek Űrhadosztályt állít fel Amerika
No menu items!

Űrhadosztályt állít fel Amerika

Donald Trump amerikai elnök aláírta azt a rendeletet, amely utasítja a védelmi minisztériumot a tervezett űrhadosztály főparancsnokságának felállítására.

A Pentagonnak küldött memorandumban az elnök működőképes egyesített harci főparancsnokság felállítását rendelte el.

space Force USA AzÜzlet.huDonald Trump júniusban az Országos Űrkutatási Tanács tagjaival a Fehér Házban tartott megbeszélésen jelentette be egy új, hatodik katonai haderőnem, az űrhadosztály (Space Force) létrehozását, s akkor elnöki rendeletben utasította a Pentagont a világűrbe telepítendő amerikai haderő felállításához szükséges teendők megkezdésére. E

Ezt követően augusztusban Mike Pence alelnök fejtette ki, hogy az amerikai kormányzat 2020-ig létre akarja hozni az űrhaderőt. A kongresszus az idei védelmi költségvetésébe már be is építette az űrhaderő főparancsnoksága létrehozásának költségeit.

Az új főparancsnokság egyenrangú lesz az amerikai hadsereg többi főparancsnokságával, és egyesített harci főparancsnokság lesz, amely összehangolja az egyes haderőnemeknél – például a légierőnél – meglévő űrhadviseléssel kapcsolatos tevékenységet.

Miközben az elnök aláírta az űrhadosztály főparancsnokságának felállításáról szóló rendeletet, Mike Pence a floridai Kennedy Űrközpontban beszédet mondott, amelyben bejelentette: a kormányzat napokon belül bemutatja végleges tervezetét az űrhaderőről.

“Az elkövetkező napokban Trump elnök az új űrpolitikáról is aláír egy rendeletet, amely a hatodik haderőnem létrehozásának tervezetét és időpontjait tartalmazza majd” – fogalmazott az alelnök.

Patrick Shanahan, védelmiminiszter-helyettes szerint az űrhadosztály létrehozásának költsége valószínűleg 5-10 milliárd dollár lesz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás