Kezdőlap Menedzser Akadémia Útimorzsák Mexikóból 1 - Készülőben a gazdasági csoda?
No menu items!

Útimorzsák Mexikóból 1 – Készülőben a gazdasági csoda?

Mindig izgalmas elhagyni a „vén Európát”, más kontinensre látogatni; különösen Mexikóba, amely a világ 11-dik legnagyobb gazdasága, Latin-Amerikában pedig – Brazília – után a második helyet foglalja el a gazdasági rangsorban. Nem csak az ezüsttermelésben világelső, hanem a legnagyobb áru- és szolgáltatás exportőr is Latin-Amerikában. Mindeközben a nagyobb városokban – sőt a templomok közelében is – teljes „harci díszbe” öltözött indiánok füstöléssel űzik el a gonoszt a szertartásra jelentkezők testéből és lelkéből, természetesen előre kialkudott díjazás ellenében.

A Mexikói Egyesült Államok szövetségi köztársaság, 31 állam szövetsége, amely elnöki rendszeren alapul. A kétkamarás parlament két legnagyobb pártja a Nemzeti Akció Párt (PAN) és az Intézményes Forradalmi Párt (PRI). Jelenleg az utóbbi van hatalmon, ez a párt adja az elnököt, Manuel Lopez Obradort.

Idén elnökválasztás női jelöltekkel

Idén elnökválasztás lesz Mexikóban. Az új időket jelzi, hogy mindkét nyerésre esélyes párt nőt jelöl elnöknek. Tehát akármelyik párt győz és szerzi meg a többséget a parlamentben, az elnök mindenképpen az egyik hölgy lesz. Ez legalább akkora meglepetés az igencsak macsó, patriarchális országban, mint a gazdaság gyors ütemű fejlődése a Covid utáni időszakban. A nemzetközi gazdasági szervezetek, a világ vezető pénzintézetei, a hitelminősítők Mexikót újabban lopakodó gazdasági csodaként emlegetik. De erről még részletesen lesz szó később.

Pillantás a mexikói-amerikai kapcsolatokra

A ma mintegy 2 millió négyzetkilométer területű és 120 millió lakosú ország a 19-dik században több háborút vívott az Egyesült Államokkal. Az amerikaiak győzelmével végződött háborúkat követő békeszerződések nyomán Mexikó összesen 25 millió dollárért mintegy 1,6 millió négyzetkilométer területet adott el és át a győztesnek. Többek között Kaliforniát, Texast, Utah-ot, Új-Mexikót.

A két ország között több mint 150 éve béke van, és mind szorosabb a ma már egyre inkább a kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági együttműködés. Mexikó gazdasága, fejlődése, idegenforgalmának alakulása azonban ma is jelentősen függ az USA-tól. Érthető módon az amerikai gazdasági növekedés stimuláló hatással van a déli szomszéd gazdaságára.

Ugyanakkor az ország egyre kevésbé hátsó udvara az Egyesült Államoknak; például Kanadával és az Egyesült Államokkal együtt tagja az észak-amerikai szabadkereskedelmi övezetnek, a USMCA-nak. Jól jelzi Mexikó és az USA gazdasági kapcsolatainak erősödését, hogy 2022 óta – 20 év után először – Washington első számú kereskedelmi partnere nem Kína, hanem a déli szomszéd, Mexikó.

Tarkabarka körkép-szelet a fővárosról

Mexikóváros belvárosa Szilveszter éjjelén vidámparkká változott. Mindenhol körhinták, hullámvasutak, céllövöldék, hajóhinták stb. és jókedvű tömeg. A látogató egy részeg embert sem látott, de még kézben tartott vagy eldobott sörösdobozt, pezsgősüveget sem. Reggel nem volt dolga a takarító gépeknek, mert az éjjeli mulatság után is tiszták maradtak az utcák. Itt érdemes megjegyezni, hogy Mexikóban viszonylag jó a közbiztonság. A kormány és a drogbandák, valamint a drogbárók között azonban folyamatos a háború. Az országutakon szinte minden település végén rendőrautók villognak és a rendőrök minden autót megállítanak, benéznek az utastérbe, a csomagtartóba és elkérik a személyi és a gépkocsira vonatkozó dokumentumokat ellenőrzésre.

A 20 millió lakosú fővárosban mindig hömpölyög a tömeg, különösen a filmekből, híradókból jól ismert főtéren és környékén. A katedrális, az elnöki palota, a városháza és még sok látnivaló veszi körül a monumentális teret. Az egyik – nem állami – épület első emeletének hosszú erkélyén nyitott, színes esernyőbe „öltözött” fürdőruhás hölgyek táncoltak és ajánlották az arra járóknak szolgálataikat. A rendőrök a hölgyekre nem fordítottak figyelmet, ahogy a számtalan utcai árusra sem.

Mexikóban – némi túlzással – mindenki árul valamit az utcán kis asztalról, sátorból, de a legtöbben menet közben a járdán vagy éppen az autósoknak a piros lámpánál. Saját készítésű süteményt, szendvicset, üdítőt, szuvenírt, nyakbavalót, terítőt, blúzt, inget, övet, könyvet és még ezerfajta dolgot kínálnak. Semmi erőszakosság, ha nemleges választ kapnak, udvariasan, általában mosolyogva tovább állnak. A rendőrök békén hagyják az alkalmi árusokat, itt is érvényesül az élni és élni hagyni elmélet és gyakorlat.

A városokban igen gondozottak a parkok, szemet gyönyörködtető a buja trópusi növényzet szerte az országban. Meglepetést okozott, hogy a hatalmas városi pálmafákat igencsak akkurátusan kannából öntözik

A már említett indián sámánok szinte minden köztéren jelen vannak Mexikóban. Egy kehelybe tesznek valami porszerű anyagot, meggyújtják és a keletkező füsttel, valamint egy ecsetszerű eszközzel „bekenik” tetőtől talpig, elölről és hátulról a megtisztulni vágyókat. Fényképezni csak az ügyesebbek tudnak, ugyanis a sámán társaságát alkotó néhány indián igyekszik (szép szóval) megakadályozni közeli fotók készítését. Jól jelzi a gonoszt elűző sámánok tekintélyét, nemkülönben a „keresletet”, hogy a füstös hókuszpókusz a templomok bejáratához egész közel is folyik.

Erőteljes gazdasági fellendülés – amerikai lélegeztetőgép nélkül

A színes és latinosan jókedvű utcakép után vessünk egy hosszabb pillantást Mexikó gazdasági helyzetére. A mexikói gazdaság ezer szállal kötődik az északi szomszédéhoz, de már jó ideje nincsen amerikai lélegeztetőgépen. A gazdaság egy széles körű, erőteljes fellendülés közepén tart. A bruttó nemzeti termék 2022-ben 3,9, tavaly 3,2 százalékkal növekedett, az előrejelzések az idei esztendőre 2,4-2,6 százalékos GDP-bővülésről szólnak. A szolgáltató szektor a GDP-hez 64,5, az ipar 31,9, a mezőgazdaság pedig mindössze 3,2 százalékkal járul hozzá.

Meglepő a szolgáltatási ágazat magas aránya, a fejlődő országok döntő többségében ugyanis ez a részesedés jóval alacsonyabb. Mexikó esetében a magyarázat az idegenforgalom, a fejlett pénzügyi szektor, az élénk és hatalmas ingatlanpiac, valamint a virágzó építőipar.

Jól jelzi a gazdaság tartós izmosodását, hogy a munkahelyek száma évi egymillióval bővül. A dolgozó munkaerő 62 százalékát a szolgáltatóipar, 24 százalékát az ipar (élelmiszerfeldolgozás, elektronika, textilipar, vas- és acélipar, nyersanyagbányászat, gépkocsigyártás, kőolajfeldolgozás), 14 százalékát pedig a mezőgazdaság foglalkoztatja. Az idei évben a munkanélküliségi ráta 3,1 százalékos lesz. Rekordalacsony munkanélküliség, miközben a termelőkapacitások kihasználtsága rekordmagasságú.

Az inflációt sikerült számottevően mérsékelni: 2021-ben a pénzromlás 7,4, tavaly 4,5 százalék volt, 2024-re pedig 3,2 százalékos inflációról szól az előrejelzés.

A gazdaságfejlesztési stratégia egyik fő célja a hazai piac, valamint a fogyasztás erősítése. 2018 óta folyamatosan növekszik a minimálbér és pozitív a reálbérek alakulása is. Ebből logikusan következik a lakossági fogyasztás folyamatos bővülése. Az országban kettős áfa-rendszer működik: a határvidékeken 17, máshol 10 százalék az általános forgalmi adó.

A gazdaság hajtó ereje az építőipar, amelynek évi növekedése átlagosan 7 százalék. Az állam hatalmas infrastrukturális beruházásokat hajt végre (olajfinomítók, új vasútvonalak -többek között a Yucatán félszigeten – stb. építése) és nagy lendületet vett az úgynevezett nearshoring tevékenység is. Ez, a nemzetközi üzleti életben viszonylag új kifejezés és gyakorlat a COVID-járvány után erősödött meg.

Mi a nearshoring?

A pandémia idején (s még utána is viszonylag tartósan) a logisztikai láncok megszakadása, szüneteltetése miatt akadozott az európai és az amerikai cégek ellátása alkatrészekkel, részegységekkel Ázsiából, elsősorban Kínából. A nearshoring azt jelenti, hogy az Európába és az USA-ba irányuló exportcikkek termelésének mind nagyobb részét helyezik át a megrendelő vállalatok közel Európához vagy éppen Európába, az Egyesült Államok estében pedig Mexikóba. Közelebb a végső piachoz.

Mexikóban gomba módra szaporodnak a nearshoring cégek, amelyek az ázsiai vállalatok helyett maguk gyártanak az amerikai piacra, lehetőleg közel az amerikai határhoz. Így tovább csökkenthetők a szállítási költségek. A nearshoring nagyon sok munkahelyet teremt, számottevően megnöveli a külföldi működőtőke (KMT) beáramlását, valamint az exportot.

A nearshoring vállalatok termékei Made in Mexico felirattal hagyják el az országot és vámmentesen kerülnek az USA és Kanada piacára. Az erőteljes külföldi működőtőke-beáramlás nyomán növekedett a termelékenység és kiszélesedett a kutatási, fejlesztési tevékenység is az országban.

Jön a külföldi működőtőke

A KMT értéke 30 milliárd dollár, ezzel Mexikó a külföldi működőtőke célpontok világranglistáján a 19-dik helyen áll. A KMT 47 százaléka az USA-ból, 12 százaléka Spanyolországból érkezett. Kanada részesedése 7,5, Japáné és Németországé egyaránt 4,5 százalék.

Folyamatosan csökken az államadósság, amely tavaly a GDP közel 47 százalékával volt egyenlő. A költségvetés GDP arányos hiánya 2023-ban 3,9 százalék volt, az idei évre 5,4, jövőre pedig 2,6 százalékos deficitet várnak. Az idei költségvetési hiány bővülését elsősorban a tovább növekvő szociális kiadások idézik elő.

A számsorok után térjünk vissza a mexikói hétköznapokhoz, érdekességekhez. Az utca embere barátságos, udvarias, segítőkész. Nemcsak a külföldiekkel, hanem saját honfitársaival is. A várható életkor 75 és fél év, a lakosság 4,8 százaléka analfabéta. A statisztikák tanúsága szerint a lakosság 36,3 százaléka szegény, 7,4 százaléka pedig nagyon szegény. Az országban még nem szűnt meg a cselédrendszer. Elsősorban a középosztálybeli családoknál dolgoznak háztartási alkalmazottak. Korábban sok százezren mentek az USA-ba családoknál dolgozni és jó esetben velük egy fedél alatt lakni. Ma már igen nehéz bevándorolni a Mexikóból az Egyesült Államokba, a határon átszökni, átúszni szinte lehetetlen, az amerikai oldalon ugyanis igen erős a határvédelem.

Dr. Gonda György, CMC vezetési tanácsadó

Certified Management Consultant

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Hírek

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.