Hirdetés
Kezdőlap Hírek Változnak a szavatosság és a jótállás szabályai
No menu items!

Változnak a szavatosság és a jótállás szabályai

Módosulnak a szavatosság és jótállás szabályai jövőre: sávos lesz a jótállási idő és jön az e-jótállási jegy, valamint bővülhetnek a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési keretei is.

Palkovics László

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter közölte: a kihirdetés előtt álló kormány-, illetve miniszteri rendelet alapján a mostani egy évvel szemben a termék árához igazodó, sávos, 1-2-3 éves jótállási időtartamokat vezetnek be. A 10-100 ezer forint értékű termékek kötelező jótállása egy év marad, a 100-250 ezer forint értékűeké két év, a drágábbaké három év lesz 2021-től.

Bevezetik az e-jótállási jegyet, valamint kiegészül a kötelező jótállás hatálya alá eső termékek köre is, többek között a 10 ezer forintnál drágább nyílászárókkal, riasztóberendezésekkel, napelemes rendszerekkel – mondta.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár közölte, hogy a hatályos rendelkezés szerint “a vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy a cserét legfeljebb 15 napon belül elvégezze“.

Keszthelyi Nikoletta

Ezt is egyértelműsítik azzal, hogy ha 15 napon belül nem javítható a termék, akkor erről tájékoztatni kell a fogyasztót. Ha három javítás után negyedik alkalommal ismét meghibásodik a termék, vagy 30 napon belül nem javítható, akkor a vállalkozás köteles lesz cserélni azt.

A helyettes államtitkár fontos elvárásnak nevezte, hogy a fogyasztók tájékoztatást kapjanak a javítási időkről, számolni tudjanak azzal, mikor használhatják újra a terméket.

A kereskedő akkor tehet eleget tájékoztatási kötelezettségnek, ha a szerviztől megbízható információt kap a termék javításáról, annak idejéről. Így a szervizek feladatait is egyértelműsítik, a fogyasztóvédelmi hatóságot pedig új hatáskörrel ruházzák fel a rendszeres ellenőrzést lehetővé téve – mondta.

További változás lesz, ha az üzembe helyezést a fogyasztó a vásárlást követő hat hónapon túl teszi meg, akkor a jótállás kezdő időpontja a vásárlás napja lesz.

A módosítások az elégséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2021. január elsejével lépnek majd hatályba.

A jótállás-szavatosság kiemelt kezelését indokolja, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságnak ebben a témakörben az elmúlt öt évben lefolytatott ellenőrzései alapján az üzletek 45 százaléka jogsértő.

A fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező évi 30-33 ezer panasz 40 százaléka jótállás-szavatossági ügy. A békéltető testületi évi 10-12 ezer ügyből 37 százalék ilyen – közölte a helyettes államtitkár.

Illusztráció: MTI/Balázs Attila

Keszthelyi Nikoletta elmondta, hogy az Országgyűlés jelenleg tárgyalja a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit. A törvényjavaslat szerint megerősítenék a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési kereteit a fogyasztók és a tisztességes jogkövető vállalkozások érdekében. Fontos újítás az ellátási lánc bevezetése, amely a fogyasztóvédelmi fellépések hatékonyságát növeli, mert az ellátási láncban szereplő bármely, jogsértést elkövető gazdálkodó szervezettel szemben eljárhat a fogyasztóvédelmi hatóság, ha a lánc végső szereplője a fogyasztó.

Kiemelten súlyos közérdekből, például a fogyasztók széles körének anyagi sérelme esetén az ügyészség előzetes jóváhagyásával akár magánlakásban – például egy webáruház székhelyén – is végezhet ellenőrzést. Ilyen ellenőrzésre garanciális szabályokat is tartalmaz a módosítás, amely idén augusztus végén léphet hatályba – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
Hirdetés

Hírek

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás