Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: a járvány új kapukat nyitott a magyar-kazah kapcsolatokban
No menu items!

Varga Mihály: a járvány új kapukat nyitott a magyar-kazah kapcsolatokban

A válság utáni újrarendeződéssel az eurázsiai térség még nagyobb súlyt képvisel majd a világgazdaságban, amelyre Magyarország is felkészült – jelentette ki Varga Mihály a magyar-kazah üzleti fórumon Nur-Szultánban.

A pénzügyminiszter hozzátette: Kazahsztán és Magyarország gazdasági kapcsolatai mára eljutottak oda, hogy a kereskedelem és a beruházások mellett az innovációban, az új technológiai megoldások területén is szintet lépjen az együttműködés.

A pénzügyminisztert mintegy 50 tagú magyar üzleti delegáció kísérte Kazahsztánba.

Varga Mihály

Kazahsztán és Magyarország együttműködése két újrainduló, a válság hatásait eredményesen kivédő gazdaság együttműködése – szögezte le Varga Mihály a Kazah Külkereskedelmi Kamara és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara üzleti fórumán, amelyen részt vett Asset Irgaliyev kazah nemzetgazdasági miniszter is.

Kiemelte: a koronavírus-járvány új kapukat is nyitott a kazah-magyar kereskedelemben, az országba irányuló exportunk tavaly közel 60 százalékkal nőtt, elsősorban a kiváló minőségű magyar gyógyszeripari termékek, vegyipari termékek és élőállatok kereskedelmének köszönhetően.

A két ország közötti áruforgalom meghaladta a 330 millió dollárt, és az elmúlt évek delegációs találkozásainak köszönhetően számos magyar cégnek sikerült eredményeket elérni a kazah piacon.

A Kazahsztán és Magyarország közötti gazdasági együttműködések érintik a kereskedelem, a mezőgazdaság, az energetika, a megújuló energia, a pénzügyek, az élelmiszeripar, és az építőipar területét is – ismertette a pénzügyminiszter, aki az Országgyűlés Magyar-Kazah Baráti Csoportjának elnöke, valamint a Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottságnak és a Stratégiai Tanácsnak társelnöke is egyben.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

Magyarország 11 éve tette le voksát a keleti nyitás politikája mellett, amely döntés stratégiai jelentőségét az idő is igazolta – jelentette ki a pénzügyminiszter. Mint fogalmazott: Magyarország képes volt arra, hogy kereskedelmét még a járvánnyal terhelt tavalyi évben is növelje Ázsiával, az export 10 százalékkal 6,2 milliárd dollárra, az import 16 százalékkal 20 milliárd dollárra emelkedett.

Az üzleti fórum keretében összesen hét megállapodás született mezőgazdasági, egészségügyi, szállítmányozási, városgazdálkodási, zöld innovációs valamint történelmi együttműködésekről a kazah és magyar fél képviselői között.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.