Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: a kanyarban előzéshez jobban kell nyomni a gázt
No menu items!

Varga Mihály: a kanyarban előzéshez jobban kell nyomni a gázt

Pénzügyminiszter: a második negyedévben éves alapon 12-14 százalékos növekedés lesz. Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

Segítő, ösztönző, támogató fiskális hozzáállásra van szükség 2023-ig. A kormány egyensúlyra törekszik, de 2022 még a mérsékelt hiánycsökkentés éve lesz – hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Portfoliónak adott interjújában, ahol azt is elmondta, nem lát túlfűtöttségi kockázatot a gazdaságban.

Varga Mihály a Költségvetési Tanács (KT) ettől eltérő értékeléséről, gyorsabb hiánycsökkentési javaslatáról azt is elmondta, június 15-ig van idő arra, hogy olyan döntéseket, intézkedéseket hozzanak, amelyek akár a KT-nak is megnyugtatóak lehetnek. Leszögezte, a Pénzügyminisztérium nem lát olyan problémát, ami miatt 2022-ben már a túlfűtöttség ellen kellene hűteni a magyar gazdaságot, a következő év második negyedévében érhető el a 2019-es szint.

Annak nem látom a realitását, hogy már 2022-nek a fiskális megszorításokról kellene szólnia. (…) Ha kanyarban akarunk előzni, jobban kell nyomni a gázt. Eljön majd a kanyarból kijövetel időszaka is, amikor a fékre kell a lábat helyezni” – jelentette ki.

Az anticiklikus gazdaságpolitika visszaeséskor élénkít, ezért 3 százalék fölötti a hiány, de csökkent az adósságszint

– mondta, és példaként említette, hogy régiós összevetésben az államadósság aránya még mindig magas, de a stabilitást jelzi, hogy a szomszédok közül mára az osztrák és horvát adósság nagyobb, mint a magyar.

Megerősítette azt is, a jövőben a gazdaságvédelem mellett alapvetően a hosszútávon ható, versenyképességet javító intézkedésekre kell a hangsúlyt tenni. “A következő két év igazolhat bennünket. A beruházási rátánk magas, a munkaerőpiaci helyzet biztató” – sorolta.

A prioritás a beruházás- és kapacitásbővítés, további munkahelyek létrehozása. Utóbbi szempontból nagyon gyorsan visszaállt a 2019-es helyzet: közel a teljes foglalkoztatottság, szakképzett munkaerőből egyre inkább hiány van, képzési programok, a rendszer átalakítása nélkül már nincsenek nagy munkaerő-tartalékok – fejtette ki. Varga Mihály szerint ezekbe az irányokba kell majd további lépéseket tenni, de most még egyelőre a járvány gazdasági hatásait szeretnék orvosolni.

A pénzügyminiszter optimistán nyilatkozott a második negyedévi kilátásokról: “azt várjuk, hogy a második negyedévben nagyon erős felpattanás lesz“. A mély bázisnak is köszönhetően éves alapon 12-14 százalékos növekedés lesz a második negyedévben, az év egészében pedig tartható lesz a 4 százalék feletti gazdasági növekedés – mondta, megjegyezve, hogy a magyar gazdaság kibocsátása az év második felében meghaladja várakozasuk szerint a 2020-as évét.

A június végén lejáró hitelfizetési moratóriumról ismét leszögezte: hogy lejárta után sem nőhetnek a havi törlesztő részletek. Megerősítette azt is, hogy a kormány egyeztet a Bankszövetséggel, valamint az MNB-vel. “Most a tapasztalatok összegyűjtése zajlik, ezután összegezzük az esetlegesen megjelenő igényt” – fogalmazott, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a betétesek védelmében a bankok rendkívül szigorú szabályokat kell, hogy betartsanak. Ez azt is jelenti, hogy a bankok hitelezési képessége folyamatos kell maradjon, és a hitel iránti igényeket ki tudják elégíteni.

Beszélt az alaptörvényben lefektetett adósságszabályról is, amely szavai szerint kiállta az idő próbáját, mivel az elmúlt években nagyon komoly szerepe volt abban, hogy a magyar adósságállomány több mint 10 százalékponttal tudott csökkenni, a GDP 80 százalékáról 65-re.

Ezen a szabályon nem kell változtatni; 80,3 volt tavaly év végén az adósság mértéke GDP-arányosan, ez 79,9 százalékra fog csökkenni idén és 79,3 százalékra 2022 végére – mondta.

Arról, hogy Magyarország egyelőre nem veszi igénybe az uniós helyreállítási alap hitelét azt mondta, óriási dilemma volt a magyar kormány részéről is, hogy hozzájáruljon-e ehhez a csomaghoz, illetve, ha igen, akkor igénybe vegye-e akár a támogatást, akár a hitelt.

Az RRF által biztosított hitelt 2023 végéig bármikor lehet igényelni, és szükség esetén egyes konkrétan meghatározott projektekre a kormány megfontolja a hitelfelvételt” – szögezte le, és az elutasítás egyik okaként az uniós feltételeket említette.

A példák között sorolta fel, hogy a magyar kormány öntözési fejlesztésekre kért forrást a mezőgazdaság érdekében, ezt elutasították. “Az orvosbérek finanszírozásához, ami szerintünk egy reformértékű lépés, mert megpróbáljuk kivezetni a hálapénzt a magyar egészségügyből, szintén nem akarnak támogatást adni ebből a keretből. Útépítésekhez sem lehet igénybe venni. Sok olyan korlátozó feltétel van, ami nem teszi optimálissá egy nemzetgazdaság számára bizonyos támogatások más célú felhasználását” – ismertette.

Az euró bevezetését illető kérdésre pedig Varga Mihály megismételte, az euró bevezetése nem feltétel, hanem következmény; nem az euró szükséges ahhoz, hogy Magyarország versenyképesebb legyen, hanem versenyképesnek kell lenni az euróövezeti csatlakozáshoz.

Megfogalmazása szerint látni kell azt is, hogy az euróövezeti tagság egy euróövezeti gazdaságot sem tudott kellően megvédeni a súlyos pénzügyi válságtól. Magyarország ugyanakkor a 2008-as válságot követő évekhez képest napjainkra már sokkal közelebb került az euró bevezetéséhez – jelentette ki Varga Mihály. “Inkább azt szeretném elérni, hogy a versenyképesség-javuláson keresztül jussunk el abba a helyzetbe, amikor már nem kérdés az, hogy Magyarország érett-e az euró bevezetésére. Szerintem ne előzze meg a kocsi a lovat” – mondta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás