Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: az államháztartás finanszírozása stabil
No menu items!

Varga Mihály: az államháztartás finanszírozása stabil

Varga Mihály. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarország finanszírozása nemcsak az idei évre, hanem a következő évekre is biztosított: elegendő forrás áll rendelkezésre az ország működtetésére, a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítását szolgáló programok finanszírozására – mondta a pénzügyminiszter a parlamentben.

Varga Mihály kiemelte: a kormány ebben a válsághelyzetben sem megszorításokkal és adóemelésekkel él, ehelyett az adócsökkentés, a családok támogatásának növelése, a vállalkozások és a beruházások erősítése a célja. Jelentősen nő az orvosok bére és kibővítik az otthonteremtési programot is – tette hozzá.

Közölte: azt szeretnék, hogy mire megérkezik a vakcina és újraindul a világgazdaság, a magyar vállalkozások növekedésre kész, versenyképes állapotban legyenek.

A magyar államháztartás az ehhez szükséges forrásokat biztosítja. Minden remény megvan arra, hogy ismét eredményesen leküzdjük a válságot, ahogy tavasszal és 2010-ben is történt – jelentette ki.

Varga Mihály kifejtette: a kormány a járványhelyzetben, a legnagyobb gondok közepette, amikor összefogásra lenne szükség, a hazai baloldal támadásai és a külföldi kritikák kereszttüzében áll, és vannak, akik álhíreket terjesztenek az intézkedései támadásával. Ebben a helyzetben elvárható lenne, hogy ha valaki segíteni nem tud vagy nem akar, legalább ne ártson – vélekedett.

A miniszter köszönetet mondott a magyar embereknek és vállalkozásoknak a helytállásért.

Kitért rá: valótlan vádak fogalmazódtak meg az államháztartás finanszírozásával kapcsolatban is, álságos kritikák érkeztek azoktól, akik 2010-re csődbe taszították az országot. Azonban a kormány az elmúlt tíz évben leszorította az államadósságot, áttért a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásra, csökkentette az ország kitettségét, rendbe tette a pénzügyeit – mondta.

Közölte: a kormány 50 százalékról 20 százalék alá csökkentette az államadósság devizaarányát, és e szint alatt kívánja tartani. Elérték, hogy 2023 elejéig nincs szükség új devizaforrás bevonására – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy a járvány okozta válság a gazdaságot is kedvezőtlenül érinti, 6,4 százalékos visszaeséssel kalkulálnak, 1700 milliárd forint bevételkieséssel számolnak, miközben a kiadások növekedtek.

Ugyanakkor a harmadik negyedéves adatok kedvezőbben alakulnak, mint az előző negyedévé, ami azt mutatja, hogy a gazdaság képes lesz gyorsan helyreállni – mutatott rá. Hozzáfűzte: itt köszön vissza az elmúlt évek kimagasló gazdasági teljesítménye.

Varga Mihály a gazdaságvédelmi akciótervről szólva azt mondta: a megoldás a munkahely és a munka lehetőségének biztosítása az emberek számára. Gyors és célzott gazdaságvédelmi intézkedésekre van szükség, az Európai Uniónak is lett volna ideje ezekre, de csak most jutott el az első támogatásokig, és még mindig inkább a politikai vitákra helyezi a hangsúlyt – fogalmazott.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 11 ezer látogató a nyíregyházi erdei iskolában

2021 őszén indult az Erdőjáró Szakkör, melyet átlagosan 20 résztvevővel minden hétfőn megtartanak, s bár már jó néhányan ,,kinőtték” ezt, az utánpótlás biztosított.

Tavaly novemberben a vendégek száma (közel 1,4 millió) 7,9, a vendégéjszakáké (3,0 millió) 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Budapesten 5,4 százalékkal nagyobb, a Balatonnál 1,4százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma.

Magyarországon a BYD 2412 darab új energiával hajtott személygépkocsit értékesített 2025-ben

A BYD országszerte 12 értékesítési helyszínen és 7 szervizközpontban áll az ügyfelek rendelkezésére, további két vidéki értékesítési pont indulása folyamatban van.

Új repülőgéppel 19-re bővül a Wizz Air budapesti flottája

Az új járatok mellett a 19. repülőgépnek köszönhetően további 6, már meglévő útvonalon is bővül a légitársaság kapacitása. Antaliába, Jerevánba, Malagára, Máltára, Marosvásárhelyre és Tallinnba még több járat közlekedik majd minden héten.
Hirdetés

Hírek

Több mint 11 ezer látogató a nyíregyházi erdei iskolában

2021 őszén indult az Erdőjáró Szakkör, melyet átlagosan 20 résztvevővel minden hétfőn megtartanak, s bár már jó néhányan ,,kinőtték” ezt, az utánpótlás biztosított.

Tavaly novemberben a vendégek száma (közel 1,4 millió) 7,9, a vendégéjszakáké (3,0 millió) 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Budapesten 5,4 százalékkal nagyobb, a Balatonnál 1,4százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma.

Kiemelkedő kereslet és túljegyzés volt a 3 milliárd eurós devizakötvény-kibocsátáson

Az eurókötvényeket a kiemelkedő érdeklődésnek köszönhetően az eredeti árindikációnál 30, illetve 25 bázisponttal kedvezőbben sikerült árazni.

Négy rangos gasztronómiai verseny indul a „Magyarország étele” programsorozat égisze alatt

A négy verseny különböző területeket szólít meg, de közös bennük, hogy erősítik a hazai alapanyagok szerepét, támogatják az innovációt, és növelik Magyarország gasztronómiai presztízsét.

Ez az amerikai olajcég kaszálhatja a legnagyobbat Venezueláben

Fotó:freepik A Chevron, az Egyesült Államok második legnagyobb olajvállalata jelenleg...

EM: decemberben forgalomba állt a százezredik tisztán elektromos gépkocsi

Az elektromos hajtású gépkocsik terjedésével csökken a közúti közlekedés levegőszennyezése és zajterhelése.

EU Bizottság: Magyarország az áfabeszedésben TOP-on van

A jelentés szerint Magyarországon 2023-ban az áfarés ugyan növekedett az előző évhez képest, ugyanakkor továbbra is az Európai Unió átlaga alatt maradt.

A gazdálkodók szalmát ajánlanak fel az állatmenhelyeknek a hideg időben

Már egy nap alatt is számos felajánlás érkezett, a kamara pedig az igényeket is felmérő állatvédelemért felelős kormánybiztossággal és Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal közösen koordinálja azt, hogy miként jussanak el a lehető leghamarabb a felajánlások az érintett menhelyekhez.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás