Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: stabil forint mellett - költségvetési fegyelem
No menu items!

Varga Mihály: stabil forint mellett – költségvetési fegyelem

A világgazdaságban lassulás van, de recesszió nincs. Itthon fenn kell tartani a fiskális fegyelmet, meg kell őrizni a magas beruházási rátát és a kiszámítható forintárfolyam fenntartására kell törekedni – mondta Varga Mihály az 57. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésén.

A pénzügyminiszter több pontból álló javaslatcsomagot vázolt fel a magyar gazdaság további, fenntartható növekedése érdekében.

Varga Mihály szerint mozgalmas évek előtt állunk. Kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiemelte: el kell kerülni a fiskális túlköltekezést, a tartalékok felélését, a mostani 25 százalékos beruházási ráta megőrzése mellett a munkaerő tartalékokat is mozgósítani kell. A forintárfolyamnak kiszámíthatónak kell maradnia, szükség van a szakpolitikai javaslatok végrehajtására, a kis- és középvállalati szektor versenyképességét növelni kell, emellett fontos a politikai stabilitás megőrzése.

A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság megerősödésében jelentős szerepe van a kormány intézkedéseinek, ennek köszönhető, hogy a globális hatások ellenére továbbra is növekedésre lehet számítani.

Korszakhatárra érkezett a világ, a 2019-2021-es években számos fontos politikai és gazdasági esemény várható, amelyek hatnak majd a magyar gazdaság további alakulására – mondta Varga Mihály. Ezek közé sorolta az új Európai Parlament megalakulását, az Európai Bizottság felállását, az új uniós költségvetési ciklus elindulását, illetve az amerikai elnökválasztást.

Varga Mihály a magyar gazdaság idei első félévi teljesítményét értékelve kifejtette, hogy a német ipar gyengélkedése egyelőre nem érezteti hatását, ami azt mutatja, hogy

csökkent Magyarország kitettsége a külső kockázatokkal szemben.

Az első félévi 5,1 százalékos GDP-bővülés 2,4 százalékát a belső motorok, így például a lakossági fogyasztás, 1,6 százalékát a kormányzati intézkedések – így az adó- és bérmegállapodás, a lakhatást segítő intézkedések, az állami beruházások, a versenyképesebb Magyarországért program és a gazdaságvédelmi akcióterv -, 0,9 százalékát a külső kereslet adta, és a növekedéshez csupán 0,2 százalékkal járultak hozzá az uniós források – mutatott rá a miniszter.

Kiemelte: jó jel az is, hogy a magyar gazdaság szereplői – a 2008-as válsághoz képest – jelentős tartalékkal rendelkeznek. A lakosság és a vállalatok eladósodottsága alacsony, a magyar bankrendszer sokktűrő képessége erőteljes, az államháztartás tartalékai magasak, az államadósság devizaaránya és a külföldiek kezében lévő hányada jelentősen csökkent, a foglalkoztatás aránya átlépte a 70 százalékot.

Bár a világgazdaságot érintő politikai bizonytalanság egyre nő, ez inkább az aktuális politikai közhangulat változását, és nem a válság közeledését jelzi – mondta a pénzügyminiszter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...