Kezdőlap Világgazdaság Varsó szerint nincsenek veszélyben a Lengyelországnak járó uniós pénzek
No menu items!

Varsó szerint nincsenek veszélyben a Lengyelországnak járó uniós pénzek

Nincsenek veszélyben az Európai Unió kohéziós és agrártámogatási alapjából Lengyelországnak járó források – jelentette ki szerdán Radoslaw Fogiel, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt szóvivője az ügyben megjelent sajtóértesülésekre reagálva.

Fogielt a Radio Plus kereskedelmi rádió kérdezte meg a Rzeczpospolita lengyel napilap hétfői cikke kapcsán. Az írás szerint az Európai Bizottság (EB) visszatartaná az uniós alapok nagy részének kifizetését Varsó számára a vitatott igazságügyi reform miatt.

Az Lengyelországnak járó kohéziós és agrártámogatási eszközök “semmiképpen sincsenek veszélyben” – hangsúlyozta a szóvivő, aki szerint a szóban forgó sajtóértesülés “vihar egy pohár vízben“.

Egy lap sajnos felfújta az EB meglehetősen alacsony rangú hivatalnokának szavait” – utalt a szóvivő a Rzeczpospolita által idézett Marc Lemaitre-re, az EB regionális ügyekért felelős főigazgatójára, aki szerint Brüsszel visszatartja “gyakorlatilag az összes alapot Lengyelországnak, amíg az nem teszi rendbe bírósági rendszerét“.

Rzeczpospolita cikke kapcsán több lengyel kommentár is idézte Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos szeptember 18-i kijelentését, amely szerint Lengyelország esetében “nem találtak közvetlen összefüggést a bírósági rendszer problémái és az uniós alapok fenyegetettsége között“.

Janusz Wojciechowski uniós agrárügyi biztos hétfőn a PAP hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: a lengyel bírósági reform kérdésköre nincs hatással a kohéziós alapokra.

Piotr Müller kormányszóvivő hétfőn elmondta:

Varsó nem kapott az EB-től semmiféle értesítést a kohéziós és agrártámogatási eszközök esetleges visszatartásáról. Az erről szóló információkat hamisnak és manipulatívnak nevezte, és utalt Lemaitre lengyel ellenzéki politikusokkal ápolt kapcsolataira is.

Szerdán Müller egy interjúban azt is kommentálta, hogy Brüsszel eddig nem folyósította Varsónak a koronavírus-járvány utáni újjáépítésre szánt uniós helyreállítási alap forrásait. “Folyamatban vannak az egyeztetések a (lengyel) helyreállítási terv elszámolásának technikai vonatkozásairól” – fogalmazott a szóvivő.

A lengyel helyreállítási tervet idén júniusban az EB, majd az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta, a kifizetéseket viszont a tervben foglalt szükséges feltételek – úgynevezett mérföldkövek – teljesítéséhez kötik. Az első mérföldkövek teljesítését azonban Varsó és Brüsszel jelenleg eltérően értelmezi.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.