Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vissza a honfoglalás korába: időutazás Bugacon
No menu items!

Vissza a honfoglalás korába: időutazás Bugacon

Fotók (forrás: kulturtaj.hu)

Augusztus 8–10. között nyolcadik alkalommal rendezik meg Bugacon az Ősök Napját, mely a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepe. A rendezvény célja a hun, avar és honfoglalás kori örökség méltó felidézése, valamint a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítése – mondta Bíró András Zsolt antropológus, főszervező. A programokon több száz lovas és gyalogos hagyományőrző, tudományos előadások, koncertek, harci bemutatók, gyermekfoglalkozások és Atilla sátra is várja a látogatókat. Az ünnepség kiemelt eseménye a „Csodaszarvas legendája” című lovas színdarab lesz.

Augusztus 8. és 10. között ismét Bugacra figyel minden hagyományőrző, történelemkedvelő és családos látogató, ugyanis nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ősök Napját – a Kárpát-medence egyik legnagyobb közösségi ünnepét, amely a magyarság legősibb gyökereit idézi meg.

„Ez nem fesztivál, hanem ünnep. A Kárpát-medencei magyarság közös emlékezése, amely méltóságteljes módon idézi fel a hun, avar és honfoglalás kori örökséget” – hangsúlyozta a budapesti sajtótájékoztatón Bíró András Zsolt antropológus, a rendezvény főszervezője, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke. Mint mondta, az esemény célja nem csupán a látvány, hanem az összetartozás erősítése is, hiszen Erdélyből, a Felvidékről, Őrvidékről, Kárpátaljáról és a Délvidékről is érkeznek hagyományőrzők.

A bugaci pusztán az idei évben is felépül a világ legnagyobb jurtája, ezt hívjuk Atilla sátrának, ahol különleges régészeti és embertani tárlatok várják a látogatókat. Az „Ősök sátra” című kiállításban rekonstruált arcképek és korabeli tárgyak segítségével pillanthatunk be őseink életébe. A tematikus és interaktív tárlatokon íjak, fegyverek és viseletek mesélnek a honfoglaló népek kultúrájáról.

A háromnapos ünnepség minden szempontból grandiózus vállalkozás: a Nomád Vonuláson több száz lovas és gyalogos hagyományőrző sorakozik fel, korhű öltözetben, sólymokkal, szekerekkel, bivalyokkal és tevékkel kísérve. A látogatók láthatnak lovasíjász és solymász bemutatókat, nomád sportokat, harci játékokat és fegyveres küzdelmeket is. A programokból a gyerekek sem maradnak ki: kézműveskedés, mesemondás, ősi mesterségbemutatók és íjászat is szórakoztatja a legkisebbeket.

„Több mint kétezer négyzetméternyi árnyékolt felületet alakítottunk ki. Gondoltunk a kisgyermekes családokra is, így részükre baba-mama jurtát építettünk, és több ivóvízvételi pontot helyeztünk el a területen” – mondta el Varga Zoltán, a szervező alapítvány műszaki igazgatója.

A színpadon neves zenészek és együttesek gondoskodnak az esti hangulatról: fellép többek között Agócs Gergely és Navratil Andrea, a Misztrál, a Hungarica, Petrás Mária, a Varkocs és a Regélő Fehér Táltosok. A program egyik fénypontja „A csodaszarvas legendája” című lovas színdarab lesz, amely élőképekkel eleveníti meg a magyar mondavilág egyik legismertebb történetét.

Bugac polgármestere, Szabó László úgy fogalmazott: „A 2010-es évek elején indult régészeti feltárások és a Pétermonostoránál talált Árpád-kori központ teljesen új megvilágításba helyezték a térség múltját. Azóta a település identitásának szerves része lett az Ősök Napja, amelyre minden évben büszkén készülünk.”

A sportkedvelők sem fognak unatkozni: övbirkózó nemzeti bajnokságot, nomád vértes harcokat, íjászversenyeket és „Puszta vágta” néven lovas gyorsasági viadalt is rendeznek. A harcos bemutatók során valósághű összecsapások zajlanak majd, koreográfia nélkül, valódi tudással és fizikai erővel.

Az esemény tudományos dimenziója is hangsúlyos, hiszen a Nagy Előadósátorban hazai és nemzetközi kutatók tartanak előadásokat a magyar népek eredetéről, a honfoglalás korabeli társadalomról, és az ősi hitvilágok rendszeréről.

További információ: kurultaj.hu

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás