Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Vízkészletek védelmére koncentrál a vízügy
No menu items!

Vízkészletek védelmére koncentrál a vízügy

A vízkészletek védelmére, a felelős vízkészlet-gazdálkodásra helyezi a hangsúlyt a vízügy “Vizet a tájba” elnevezésű programja, amellyel a korábbi időszak szemléletét nem megtagadni, hanem meghaladni szeretnék – jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) vízgazdálkodásért felelős államtitkára. 

V. Németh Zsolt kiemelte: a magyar vízügyi szakma a szemlélet- és korszakváltás időszakát éli. Emlékeztetett: az elmúlt 20 évben példátlan összegű, 450 milliárd forintos fejlesztés erősítette meg az ország – Európában is egyedülálló – árvízvédelmi rendszereit.

A vízügy mindig is szolgált és szolgáltatott, így nincs önmagában értelmezhető vízgazdálkodási érdeke, hanem a társadalom és a gazdaság szereplőinek érdekeit kell a legmegfelelőbben összehangolnia-mutatott rá.

Ezért jött létre az Energiaügyi Minisztérium vezetésével a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság is, mely a korszak- és szemléletváltást segíti az érintett szereplők bevonásával és együttműködésével – tette hozzá.

A legfontosabb döntései a vízvisszatartásra vonatkoznak, melyek jogi, műszaki és finanszírozási szempontjait napi szinten kell vizsgálni és azokra megoldást találni – mondta az államtitkár. Jelezte: a Vizet a tájba program nem újkeletű logikára épül, hiszen a vízügy eddigi fejlesztései között is bőven akadnak többfunkciós, a vízvisszatartást is segítő elemek. Ugyanakkor a 2022. és 2024. évi aszály rávilágított, hogy erre a jövőben minden lehetőséget ki kell használni Magyarországon.

Országszerte 764 csatornaszakaszon mintegy 56 millió köbméter víz található, ezen kívül tározókban, holtágakban és erre alkalmas halastavakban további 125 helyszínen 89 millió köbméter víz áll rendelkezésre, melyet a Tisza-tó 127 millió köbméteres vízkészlete egészít ki. Megjegyezte, hogy ez az összesen 272 millió köbméter nagyjából hétszerese a Velencei-tó átlagos vízmennyiségének-ismertette.

Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) igazgatója a tájékoztatón arról beszélt: a szervezet a csapadékhiányos időjárás miatt már jelenleg is vízvisszatartási üzemrendben dolgozik, míg a Nagykunsági főcsatorna téliről nyári vízszintre történő feltöltése – ami közel 6 millió köbméter többletet jelent majd és a Körös-völgyi vízátadást is lehetővé teszi – éppen most kezdődött.

Az elmúlt egy hónapban hozzávetőleg egymillió köbméterrel tudták növelni a visszatartott víz mennyiségét, mely így 156 millió köbmétert tehet ki, ez azonban a szárazabb időjárás miatt 5-6 millió köbméterrel még mindig kevesebb, mint tavaly ilyenkor – jegyezte meg.

MTI közlése szerint az igazgatóság által üzemeltetett csatornák egyharmada – mintegy 400 szakasz – már vízjogi engedélyében is nevesíti a vízvisszatartási rendeltetést.

A jövő egyik legfontosabb feladatának tartja olyan komplex vízügyi rendszerek kiépítését, mely az árvízi és vízhiányos időszakokban szükséges beavatkozásokra egyaránt alkalmas-közölte az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás