Kezdőlap Közlekedés Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz - elégséges szolgáltatások
No menu items!

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet december 10-ére és 11-ére munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál, arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. A Volánbusz a sztrájk tervezett ideje alatt biztosítja az elégséges szolgáltatásokat, a várhatóan nem közlekedő járatok listája a közlekedési társaság honlapján érhető el.

A Volánbusz Zrt. azt közölte, hogy vállalatnál működő majdnem húsz érdekképviseletből eddig egyik sem jelezte csatlakozási szándékát a munkabeszüntetéshez.

Jelezték, hogy az elégséges szolgáltatás keretében az első nap a járatok 80, a második nap pedig az 55 százaléka közlekedni fog, ez azt jelenti, hogy a Volánbusz a két nap során összesen mintegy 23 ezer kieső járattal tervez országszerte. Amennyiben az adott járatok közül az érintett autóbuszvezetők nem csatlakoznak a munkabeszüntetéshez és felveszik a munkát, akkor még több járat közlekedik majd menetrend szerint.

A Volánbusz továbbra is vitatja “az indokolatlan munkabeszüntetés” jogszerűségét és jogorvoslattal él a végzés ellen, “amellyel az elsőfokú bíróság elutasította kérelmét a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által még az idei évre meghirdetett, kétnapos sztrájk jogellenességére vonatkozóan”.

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól. A társaság álláspontja szerint ugyanis az idei évben munkabeszüntetésre sem ok, sem jogszerű lehetőség nincs, hiszen a kollektív szerződés keretében az idei évre érvényes bérmegállapodás van hatályban, amit a Volánbusz vezetése maradéktalanul betartott.
Felelős munkáltatóként a társaságnak szándékában és érdekében áll megállapodást kötni a jövő évi bérfejlesztésről.

“A Volánbusz számára a legnagyobb értéket ugyanis munkatársai jelentik, ezért megbecsüli munkavállalóit és dolgozói megtartására és megelégedésük növelésére törekszik” – fogalmaztak a közleményben, hozzátéve, hogy a Volánbusz korábban már többször is kijelentette, és most is hangsúlyozza, hogy elkötelezett a mielőbbi bérmegállapodásban, amit lehetőség szerint legkésőbb 2024. január 20-ig megkötne az arra jogosult érdekvédelmi szervezetekkel.

A közlemény szerint a Volánbusz az eddigi gyakorlatához híven továbbra is nyitott a párbeszédre, a munkavállalókkal való együttműködésre, a munkahelyek stabilitása, megőrzése ugyanis a munkavállalók és a munkáltató közös ügye.

Az “indokolatlan sztrájk” ellenére a Volánbusz haladéktalanul megkezdte az arra történő felkészülést: a még elégséges szolgáltatásnak megfelelő menetrendet a személyszállítási törvényben előírt határidőn belül, két nappal a munkabeszüntetés megkezdése előtt nyilvánosságra hozta – hangsúlyozták.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.