Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vörösiszapper: A vezetők vétlenségérő beszéltek az ügyvédek
No menu items!

Vörösiszapper: A vezetők vétlenségérő beszéltek az ügyvédek

Védence bűncselekmény hiányában kimondott felmentést kérte perbeszédében valamennyi felszólaló ügyvéd a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában , a Győri Törvényszéken.

A vörösiszap katasztrófa idején AzÜzlet.hu /Forrás:Flick

Bánáti János, Bakonyi Zoltán elsőrendű vádlott védője az előző tárgyalási napokon elhangzott perbeszédekhez csatlakozva arról beszélt, hogy egy “súlyos, bűnös mulasztásokkal terhelt” tervezési és kivitelezési folyamat vezetett a gátszakadáshoz, mert tervezéskor nem vizsgálták meg a talaj összetételét és reagálását a gáttestre.

Hangsúlyozta, hogy akkor még nem a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., hanem az állam tulajdonában volt a gyár. A Mal tulajdonába 1997-ben került a gyár, Bakonyi Zoltán pedig 2008-tól vezette.

Kitért arra is, hogy a privatizációs szerződésben foglaltak szerint a tízes kazetta “örök életre szóló műtárgy”, amelynél más szabályra nem kell figyelni, mint amit a tervezéskor előírtak. A vád által emlegetett monitoringrendszer működtetése nem szerepelt az előírások között – mondta. Hozzátette: az elfogadott szakértői megállapítások szerint ha működött volna egy ilyen monitoringrendszer, az sem feltétlenül jelezte volna előre az altalaj törését és a vele járó gátszakadást.

Beszélt arról is, hogy 2008-ig a tározó problémamentesen működött, így Bakonyi Zoltán nem kapott és nem is kaphatott semmiféle tájékoztatást arról, hogy a kazettára különösen oda kell figyelni. Egyetlen hatóság sem állapította meg, hogy a Mal a működésében bármiféle jogszabályt megszegett volna 2008 után – tette hozzá.

A védő a bizalmi elv kérdéskörét említve azt mondta, hogy védence abban bízott, hogy az állam, amikor felállította a szabályokat, tudta, mit miért és hogyan szabályoz, bízott a tervezőkben és a hatóságokban is, amelyek kiadták a működési engedélyt és amelyek folyamatosan ellenőrizték a működést.

Bánáti János elmondta azt is, hogy az első elsőfokú eljárás tényállásának megállapításai minden elemében precízek és pontosak voltak, a bizonyítás mindenre kiterjedően alapos volt. Meglátása szerint felróható mulasztás nem terheli Bakonyi Zoltánt, a tragédia pillanataiban a tőle elvárható módon viselkedett, vagyis először meggyőződött arról, hogy mi történt, majd részt vett a kárelhárításban – emelte ki.

Szerdán a harmad-, negyed-, ötöd-, hatod-, heted- és tizedrendű vádlott védői is bűncselekmény hiányában történő felmentést kértek, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a vádban nincs konkrétan megfogalmazva, hogy mit tettek, amellyel a bűncselekmény fogalmát kimerítették.

Mindegyikük kitért arra, hogy védenceik munkaköri kötelességüknek eleget tettek, és miután értesültek a katasztrófáról, részt vettek a kárelhárításban.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Tizenöt ember ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.

A büntetőper csütörtökön folytatódik a nyolcadrendű vádlott védőjének perbeszédével, majd a vádlottak felszólalásával a Győri Törvényszéken.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás