Kezdőlap Turizmus Wizz Air: öt új járat Debrecenből
No menu items!

Wizz Air: öt új járat Debrecenből

A Brüsszel-Charleroi és Kijev célállomású járatok december 14-15-től indulhatnak el. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Wizz Air két új desztinációt kínál és három korábbi járatot indít újra a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről.

Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a bejelentés után elmondta, a járatok indítását segítette 300 millió forinttal az állam, a légi fuvarozók tevékenységének megsegítésére meghirdetett járatfejlesztési pályázaton a debreceni repülőtér ekkora összeget nyert el erre a célra.

Vargha Tamás
Vargha Tamás

Kitért arra, a légitársaság 2012 óta üzemeltet járatokat Debrecenből és az elmúlt években jelentősen bővült az itteni bázisa. A repülőtér fejlesztése és a Wizz Air működése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyre több nemzetközi vállalat választotta és választja beruházási helyszínéül Debrecent – tette hozzá.

Kifejtette, Hajdú-Bihar és Debrecen az elmúlt években a dinamikusan növekvő beruházási érdeklődés nagy nyertesévé vált. Az elmúlt évben ebben a rendszerben a beruházási projektek közül 42 valósult meg a térségben mintegy 2 milliárd euró értékben, ami 10 ezer munkahely megőrzését és megteremtését jelentette – hangoztatta az államtitkár.

Új és régi-új desztinációk

Sebők András
Sebők András

Sebők András, a Wizz Air Hungary Ltd. központi szervezet üzemeltetési igazgatója elmondta, a két új, Brüsszel-Charleroi és Kijev célállomású járatok a légitársaság tervei szerint december 14-15-től indulnának el, október végétől, november elejétől újraindulhat a korábban jól működő tel-avivi és a moszkvai járat, a görögországi Santorinire pedig már idén nyáron indított repülőgépeket a Wizz Air.

Ezzel együtt újra kilenc járat lesz elérhető Debrecenből – tette hozzá a társaság üzemeltetési igazgatója.

Szavai szerint Debrecen teljesített legjobban a Wizz Air hálózatában a kiszolgálás pontossága és rendelkezésre állása szempontjából, ami a koronavírus-járvány után kimagasló eredménynek számít.

A pandémia miatt minimálisra kellett redukálni a repülési teljesítményt, ezért is nagyon jó hír a kedvelt járatok visszaállítása és az új pontok hozzáadása az üzemeltetéshez – mondta Sebők András. Jelezte, az új járatokkal a Wizz Air idén körülbelül 75 ezer új széket tud hozzáadni a repülési képességhez.

Újraindítás után

Papp László, Debrecen polgármestere emlékeztetett, a járványhelyzetet követően idén nyáron indíthatták újra a repülőteret. A korábbi desztinációk közül a londoni, a párizsi, a mallorcai és a ciprusi járatok indultak újra először, amely iránt a tapasztalatok szerint egyre nagyobb az érdeklődés.

Papp László

A tel-avivi és a moszkvai desztinációk már korábban is olyan járatok voltak, amelyek a térség turisztikai életében rendkívül fontosak voltak – hangsúlyozta a városvezető.

Papp László szerint a repülőgépek elindítása után a korábbi adatokhoz képest megtöbbszöröződtek az izraeli és orosz turisták által itt töltött vendégéjszakáinak száma, és hasonló növekedést várnak az új kijevi járattól is.

Tavaly a pandémia időszakában valamivel több mint 120 ezer utasa volt a debreceni repülőtérnek, ami jelentősen elmarad a 2019-ben regisztrált 600 ezres csúcstól.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás