A dél-kaukázusi térséget Közép-Európával a Kaszpi- és a Fekete-tengeren keresztül összekötő kereskedelmi útvonal kiépítéséről írt alá közös nyilatkozatot Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Georgia és Románia külügyminisztere Bukarestben.
A kínai hatóságok kémkedéssel és államtitkok eltulajdonításával vádolják az országban tavaly decemberben letartóztatott két kanadai férfit, a Reuters értesülései szerint magyar állampolgársággal is rendelkező Michael Kovrig volt diplomatát és Michael Spavor üzletembert.
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el arról, hogy az euróban teljesített, határokon átnyúló kifizetések költségét összehangolják az euróövezethez tartozó és az azon kívüli országok között, valamint hogy unió szerte növelik a valutaátváltási díjak átláthatóságát.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a kormánypárti képviselők egyhangú döntésével, 10 igen, 3 tartózkodás és 1 nem szavazat mellett támogatta Pleschinger Gyula újbóli kinevezését a jegybank monetáris tanácsába.
A világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye között van az előadóművészeti képzési kategóriában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a brit Quacquarelli Symonds 2019-es rangsora szerint.
A Tesla Model 3 elektromos autó platformjára épülő SUV modellt mutat be március 14-én a Tesla - jelentette be Twitter üzenetben a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk.
Berlinből sokan kiszorulnak mert képtelenek kifizetni a magas bérleti díjakat. A német főváros ingatlanpiaca feszültségekkel terhes. A városvezetés tehetetlen a céges fölénnyel szemben. A civilek egyre radikálisabb ötletekkel állnak elő, népszavazást kezdeményeznek a magánlakások államosításáról. A többség a javaslat mellett áll.
Beperelte a kanadai államot a Huawei kínai távközlési óriáscég pénzügyi igazgatója, mert szerinte a kanadai hatóságok súlyosan megsértették alkotmányos jogait, amikor tavaly decemberben őrizetbe vették, majd óvadék ellenében szabadon engedték az országban.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az idén nettó 585 milliárd forintnyi közlekedési infrastruktúra-beruházásra készül, a nyolc legnagyobb projektből hat közúti, kettő pedig vasúti - értesült a Világgazdaság az állami társaságtól.
2018-ban az export euróban számolt értéke 4,2 százalékkal, az import 7,3 százalékkal haladta meg az előző évit, a külkereskedelmi áruforgalom mérlegtöbblete 5,557 milliárd eurót tett ki, ami azt jelenti, hogy 2,520 milliárd euróval csökkent a 2017-es 8,078 milliárd euróról.
Budapesten, egy Budafoki úti lakás két helyiségében 16 tő cannabist termesztett egy páros. A rendőrök a 31 éves R. Mátyást és 44 éves M. Gy. Lászlónét őrizetbe vették.
Hamarosan a korábbinál jobban, 116 eurós (mintegy 37 ezer forint) büntetik a háromsávos autópályákon tartósan, nem előzés céljából a középső sávban haladó járművek vezetőit a belga parlament döntése érelmében.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és sikeres automatikus dokkolást hajtott végre a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat Crew Dragon nevű űrhajója - erősítette meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).v
Immár másodszor nyerte el Tüű Péter a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetségáltal rendezett Magyar Sommelier Bajnokság budapesti döntőjében.
Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, záporokra is készülni kell. A maximumértékek egyre inkább 10 fok felett, helyenként akár 20 fok felett is alakulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A fogyasztás és a hitelpiac helyreállítását, a beruházási aktivitás újraindítását, a munkaerőpiaci aktivitás növelését és a költségvetési hiány fokozatos csökkentését sorolta a legfontosabb gazdaságpolitikai célok közé a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára.
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a vidékfejlesztési programokból származó támogatásokkal segítjük a baromfiágazatot.
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től. A program további ütemeiben júniustól a cukrászdák, júliustól a zenés táncos szórakozóhelyek, míg augusztustól az alkalmi vendéglátó üzletek pályázhatnak majd a vidéki Magyarországon.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...