HirdetésHirdetés

Éves cikkek: 2019

Az aranynál is drágább lett a palládium

A palládium ára először múlta felül az arany árát 2002 óta a tengerentúlon.

Tesla: 9 után 7 százalékos létszámleépítés

 Több min háromezer munkahelyet számol fel, és közben növeli a tömegterméknek szánt Model 3 gyártását az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla annak érdekében, hogy csökkentse költségeit és nyereséges maradjon tevékenysége.

Árat emel a Magyar Posta

Árat emel a Magyar Posta, az elsőbbségi, összevonnak súlykategóriákat, a tömeges feladás ára mellett más változtatásokat is tervez a cég,   amelyek a közlés szerint főleg az üzleti ügyfeleket érinti.

Kimentettek két pilótát – Összeütközött két orosz Szu-34-es vadászbombázó

Gyakorlórepülés közben összeütközött pénteken a levegőben két orosz Szu-34-es vadászbombázó; az egyik gép - meg nem erősített hírek szerint - szerencsésen le tudott szállni egy légi támaszponton, de a másik a tengerbe zuhant, miután a pilótái katapultáltak - jelentették orosz hírügynökségek.

Decemberben is kevesebb új autó kelt el az EU-ban

Decemberben is, zsinórban már a negyedik hónapban, csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbihoz képest az új károsanyag-kibocsátási mérés bevezetésének következményeként. Az egész évet tekintve azonban sorrendben már az ötödik egymást követő évben emelkedett az utakra került új személygépkocsik száma.

Öntözés. Felmérésre, ügynökségre több mint félmilliárd jut

Az országos öntözőrendszer felmérésére és tervezésre százmilliókat költ a kormány. Az öntözési ügynökség és az önkéntes öntözési közösségek működését segítő részletes szakmai koncepció kialakításáról kormányhatározat született.

A svédeknél a végét járja a bankó – Európa csendben figyel

Kártya, Swish, e-korona – Svédország élen jár a készpénz nélküli fizetésben. A svédek 80%-a már alig használ készpénzt. A bankok profitálnak a digitális fizetésből. Néhány társadalmi csoport azonban nem tudja a lépést tartani a többséggel.

Hőség – melegrekord. Olvad az aszfalt Ausztráliában

  Olvad az aszfalt az utakon, és sorra dőlnek meg a melegrekordok Ausztráliában, ahol pénteken már a hatodik napja tombolt a hőhullám.

Beck Gyögy a digitalizációról. Ami biztos alapot ad az eligazodáshoz

Az analfabetizmus új formája, a digitális írástudatlanság jelenti korunk egyik legnagyobb veszélyét hazánkban is - vallja Beck György, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöke. A Vodafone Magyarország elnökeként is rálátással bíró szakember állítja: nemcsak munkavállalóként, hanem a mindennapi életben is hátrányba kerül az, aki nem mozog magabiztosan a digitális világban.

Tőzsde – Erősen nyitottak a főbb európai piacok

Erős emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken. 

Emelkedett a gázolaj ára

A Mol bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változott.

Kilenc órától sztrájkolnak a győri Audiban

Pénteken kilenc órától kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában.

BÉT – Emelkedés, iránykeresés várható az elemzők szerint

A nemzetközi hangulat alapján emelkedésre és iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Hamis munkaidő-nyilvántartás, fekete foglalkoztatás, rengeteg a munkaügyi jogsértés 

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az ellenőrzött több mint 54 ezer munkavállalónak pedig a 68 százalékánál a 2018 első kilenc hónapjában tartott ellenőrzéseken, a legtöbb jogsértés a feketefoglalkoztatásból adódott, ami főként az építőipart és a vendéglátást érintette - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya.

Világgazdasági Fórum – Theresa May sem megy Davosba

Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök után a brit kormányfő is lemondta részvételét a január 22-én kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon.

BÉT – Felülteljesített a magyar tőzsde, új történelmi csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,01 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 41 180,05 ponton zárt csütörtökön.

Öt trend, ami a digitális ügyfélélményt formálja

A technológia talán még sohasem játszott akkora szerepet az értékesítésben és különösen az ügyfél elégedettség elérésében, mint manapság. Ezért sem mellékes, hogy milyen új tendenciákat érdemes követni.  Az írás azoknak készült, akik a digitális forradalom aktualitásaiban kívánnak naprakészen 'mozogni'.

Befektetési alapok ’18. Fél százalékos vagyonnövekedés

A tavaly mindössze fél százalékkal, 27 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, a kategóriákon belül azonban jelentős átrendeződés történt. December végén a Bamosz-tagok 6162 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

Tőzsde – Csökkenéssel indították a kereskedést a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.

Dezinformációs háború. Orosz hátterű oldalakat törölt a Facebook

Több száz Oroszországhoz köthető oldalt, csoportot és profilt törölt a Facebook azzal az indoklással, hogy azok két jelentős méretű dezinformációs műveletben játszottak szerepet.

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.
HirdetésHirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
HirdetésHirdetés