Az adószűrt maginfláció alakulása kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy Magyarország mikor kezdje meg a monetáris politika normalizálását, ezért a jegybank ezt a mutatót mostantól nagyobb figyelemmel követi - jelentette ki Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy bécsi fórumon.
Meglepetést okozott az elemzőknek a Goldman Sachs befektetési bank negyedik negyedéves gyorsjelentésével, a vártnál jobb eredmény a részvénykereskedésnek köszönhető, ami ellensúlyozta a kötvénykereskedelem gyenge teljesítményét.
Több hétig tartó tárgyalás után feladta magát a rendőrségen Klement Balili, az albándrogmaffia vezetője - jelentette a Tirana Times című albán hetilap.
Két év alatt húsz százalékkal növelné minden munkavállalója bérét az Audi Hungaria Zrt. - közölte a vállalat kommunikációs osztálya. A bértárgyaló szakszervezeti delegáció egyelőre nem adott választ a javaslatra.
Egy kombinált terápia segítségével sikerült ráksejteket zsírsejtekké alakítani egerekben a Bázeli Egyetem kutatóinak. Ezáltal a tumorsejtek nem tudtak többé áttéteket képezni.
Szombaton tartják a központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok számára.
Az Expressbank megvásárlásával jól működő, stabil bankot vett Bulgáriában az OTP - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az OTP csoport legutóbbi bulgáriai tranzakciójáról Szófiában. A vételárra az eladó bank hozzájárulásának hiányában nem derült fény.
Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz. Számos vidéki és fővárosi kórházban teljes vagy részleges látogatási tilalom van érvényben.
A Gazdasági Versenyhivatal a legmagasabb, összesen 49 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabta ki a Pro-Valetudo Kft.-re, a PVO Retails Hungary Kft.-re és a Monus Global Kft.-re kiszolgáltatott fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Több száz órányi tesztvezetés után független szakértők megválasztották a 2019-es év autóit a jelenleg is zajló detroiti autószalonon, ahol a látogatók is megismerkedhetnek az észak-amerikai kategóriagyőztesekkel.
Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója, eddig több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát - mondta Varga Mihály.
A legnagyobb növekedést az Ukrajnából ide látogatók vendégéjszakáinak száma mutatta, az Ázsiából érkezettek 158 ezerrel több, 1,620 millió éjszakára szálltak meg, ami 10,8 százalékos növekedés, az amerikai kontinensről 10,5 százalékkal - 109 ezerrel - több, 1,150 millió éjszakát töltöttek el - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A vendégéjszakák száma összesen 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A NAV-nál felhalmozott adóhátralék Top listájának első helyére 1,1 milliárd forinttal lehetett felkerülni 2018 utolsó negyedévében. A dobogó legmagasabb fokára egy Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelemmel foglalkozó cég kerül. A második helyezett egy magánszemély, tőle 880 millió forintot követel az adóhatóság. Részletek.
Az idén tovább nő a fertőzött gépek segítségével, a felhasználó tudta és engedélye nélkül végzett (cryptojacking) kriptovaluta-bányászattal összefüggő támadások száma, miközben a kiberbűnözők okoseszközöket és otthoni okosmegoldásokat is felhasználnak majd a bányászfarmok építéséhez
A fogyasztás és a hitelpiac helyreállítását, a beruházási aktivitás újraindítását, a munkaerőpiaci aktivitás növelését és a költségvetési hiány fokozatos csökkentését sorolta a legfontosabb gazdaságpolitikai célok közé a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára.
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a vidékfejlesztési programokból származó támogatásokkal segítjük a baromfiágazatot.
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től. A program további ütemeiben júniustól a cukrászdák, júliustól a zenés táncos szórakozóhelyek, míg augusztustól az alkalmi vendéglátó üzletek pályázhatnak majd a vidéki Magyarországon.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...