Hirdetés

Éves cikkek: 2019

Samsung: gyengülő kínai kereslet, csökkenő profit

Két év óta először negyedéves működési nyereségének csökkenésére számít a Samsung Electronics, mivel a kínai gazdasági növekedés lanyhulása visszavetette a félvezetők és a mobiltelefonok iránti keresletet.

Németország. Csökkent az ipari termelés novemberben

Csökkent Németország ipari termelése novemberben, újabb jeleként annak, hogy Európa legnagyobb gazdaságában lassul a növekedés a kedvezőtlen külpiaci helyzet következményeként. 

Havazás – Késések, átirányítások a Liszt Ferenc-repülőtéren

Fennakadásokat okoz a légi közlekedésben a havazás, a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre kedden több járat is késéssel érkezett meg, egyes gépek a környező légikikötőkben landoltak.

Tőzsde – Erős pluszban indították a kereskedést New Yorkban

Jelentős emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, mivel erősödtek azok a remények, hogy az Egyesült Államok és Kína meg tud állapodni kereskedelmi vitáik rendezéséről, véget vetve ezáltal a pénzpiacokat is megrázó, hónapok óta tartó vámháborúnak. 

Úszó cseppfolyósgáz-terminált avatott Putyin a Baltikumban

Kalinyingrád megyében úszó cseppfolyósított földgáz- (LNG-) fogadó és visszagázosító állomást helyeztek üzembe.

Baleset esetén – Digitális kárbejelentőt indított a Mabisz

Elindult a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) új, digitális kárbejelentője, így egy esetleges baleset után az autósok már a mobiltelefonjukon is intézhetik a baleset után a kötelező gépjármű felelősség biztosítási károk bejelentését.

A világ első vashídja – egy év a helyreállításával telt

Történetének eddigi legnagyobb helyreállítási munkálatait követően újra megnyílt a világ első öntöttvas hídja Angliában.

Elemzők: gyengén teljesített tavaly novemberben az ipar

Elmaradt a várakozásoktól az ipar tavaly novemberi teljesítménye - így értékelték a KSH kedden kiadott előzetes adatait  elemzők.

Devizahitel – Inárcsi dráma. Vádirat a családsegítő gyilkosa ellen

Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség. A férfi nyakon szúrt egy családsegítőt tavaly nyáron Inárcson - közölte a vádhatóság.

A NAV készült, már elérhető az e-szja

Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján. 2019-ben az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Online számlázás – milliárdokat hozott az államkasszába

Az online számla még az Európai Unió legnehezebben felderíthető csalástípusával, a számlázási cégláncok adócsalásával szemben is hatékony, tavaly 403 milliárd forinttal nagyobb áfabevétel érkezett az államkasszába, mint 2017-ben - mondta Varga Mihály.

MNB-tiltás két személynek: máltai és ausztrál befektetéseket kezeltek

A Magyar Nemzeti Bank megtiltotta két magánszemélynek, hogy a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet, így különösen portfóliókezelést és függő ügynöki tevékenységet végezzenek.

Feljelentette a csalókat az OLAF, börtönbüntetést kaptak

Jogerősen többéves szabadságvesztést szabott ki egy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése nyomán indult ügyben a Fővárosi Ítélőtábla.

Németország. Több száz politikus adatait lopta el a 20 éves hacker

Őrizetbe vették a csaknem ezer közszereplőt érintő nagyszabású németországi adatlopás feltételezett elkövetőjét - közölte a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).

Hidegrekord: – 18 fok alatt mértek

Megdőlt az idei téli hidegrekord, kedden mínusz 18 foknál hidegebbet is mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

BÉT-elemzők: Emelkedés, iránykeresés várható

Emelkedésre, illetve iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Árcsökkenés után drágulhat az ezüst

Az ezüst mintegy ezer millió unciás világméretű kínálatától tavaly 35 millió unciával maradt el a kereslet, emiatt a szürke nemesfém átlagára unciánként 15,73 dollárt ért el, ami 8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.,

Tőzsde – Pozitív kezdés várható Európában

Pozitív kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. 

Tőzsde – Csökkentek a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók

Enyhe csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn, miután felerősödtek a gazdasági növekedés lassulása, a Brexit körüli bonyodalmak és az amerikai kormányzati leállás miatti aggodalmak.

Tőzsde – Pluszban álltak az indexek New Yorkban

Közép-európai idő szerint este háromnegyed nyolc körül a 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA-mutatója 0,72 százalékos, a tőzsdén jegyzett legnagyobb részvénytársaságok Standard & Poor's 500-as mutatója 1,02 százalékos pluszban állt, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,44 százalékos emelkedést jelzett.

Friss

A földgáz európai tőzsdei jegyzése tavaly február óta a legalacsonyabb szinten áll

A legközelebbi, decemberi jegyzés 2,99 százalék csökkenést jelzett röviddel 12 óra után: 1 megawattóra 29,29 euróba került.

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

Mentavill Expo: ezért optimisták a villanyszerelők

A hazai épületvillamossági szektor idei legjelentősebb szakmai eseménye azt igazolta, hogy az energiatakarékosság, az elekromobilitás és a gyorsan változó technológiai megoldások világában továbbra is nagy igény mutatkozik a személyes szakmai párbeszédre.

60-70 ezer kgfb-szerződést is lecserélhetnek az érintett autósok

Az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy fokozottan ügyeljenek a határidő betartására, mivel akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását.

Hírek

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

60-70 ezer kgfb-szerződést is lecserélhetnek az érintett autósok

Az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy fokozottan ügyeljenek a határidő betartására, mivel akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását.

BÉT- Emelkedés várható a tőzsdén az elemző szerint

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt a pozitív tartományban indulhat a kereskedés.

Elindultak a vadonatúj hóágyúk, készülnek a sípályák a Mátraszentistváni Síparkban

A Sípark december 1-jén elindítja megújult webshopját, ahol a szezon hivatalos kezdetéig 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg az ajándékutalványok

Itt a félelemindex. Turbulens év vége jöhet a piacokon – egyre több a kétely az AI-lufi és a Fed kamatvágása körül

Fotó:Freepik A nemzetközi részvénypiacok háromnegyed éves szárnyalása után a befektetők...

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

Egyre többször honorálják a termékeik igénybevételét ajándékpénz adásával a pénzintézetek, néhány napon belül a személyi kölcsönöknél is két újabb szereplő állt be az egyszeri jóváírást adó pénzügyi szolgáltatók sorába

Ne maradjon le, bárki elmondhatja a véleményét az e-számla koncepcióról

A ViDA-csomag fő célja az áfacsalások visszaszorítása és a gazdaság digitalizációjának előmozdítása. A hazai megvalósítás koncepciójának kidolgozása hónapok óta zajlik.

Visit Hungary: csaknem 80 elismerést adtak át a Virágos Magyarország díjátadóján

Az Év óvodakertje elismerést a Budapest XXII. Kerület Egyesített Óvoda nyerte el, a Virágos városi- és faluséták kategória idei díjazottja pedig Miskolc.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás
HirdetésHirdetés