Kezdőlap Gazdaság 580 milliárd forintból épül kínai akkumulátorgyár Nyíregyházán
No menu items!

580 milliárd forintból épül kínai akkumulátorgyár Nyíregyházán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Taj Cse-hua, a Sunwoda alelnöke. Fotó: MTI/Soós Lajos

Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közé tartozó vállalat Magyarországon hozza létre az első európai üzemét a kontinens autóipara részéről mutatkozó növekvő kereslet miatt.

A cég az első ütemben 93 milliárd forintos beruházást hirdetett meg, de a projekt értéke a többi építési szakasszal, hosszú távon el fogja érni az 580 milliárd forintot, s így több ezer munkahelyet teremt majd Nyíregyházán – közölte.

Ez az idei évben bejelentett legnagyobb beruházás eddig. Ez a harmadik olyan beruházás idén, amely egymilliárd euró fölötti értéket képvisel, és ezzel már biztossá válik azon vállalásunk teljesíthetősége, miszerint a tavalyi beruházási rekordot idén nemcsak meghaladjuk, hanem meg is duplázzuk” – húzta alá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a Sunwoda számára a környezetvédelem kiemelten fontos, a gyár teljes vízigényének 90 százalékát tisztított szennyvízből fogják biztosítani, és pusztán kézmosási, ivási és egyéb hasonló célokból fognak ivóvizet felhasználni, ráadásul szennyvíz-előkezelőt is építenek.

A cég napelemparkot is telepíteni fog, és így alapvetően megújuló energiával biztosítják majd az üzem működését, ami elősegíti, hogy Magyarország továbbra is azon kevés ország között lehessen, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudják növelni a gazdasági teljesítményüket. Mi több, a gyár csatlakozni fog az önkormányzati monitoring rendszerhez a levegő-, talaj- és vízszennyeződések megelőzésének garantálása érdekében – sorolta.

“A vállalat nemhogy csak azt vállalja, hogy betartja a magyarországi, egyébként európai összevetésben is rendkívül szigorú előírásokat, hanem azt is, hogy még szigorúbb feltételeket szab”

– mutatott rá.

Majd ennek kapcsán kiemelte, hogy a Greenpeace az elsők között üdvözölte nemrég azt a bejelentést, amely szerint újabb nagy elektromos akkumulátorgyárat építenek az Egyesült Királyságban. “Ezért kérek mindenkitől majd óvatosságot és körültekintést akkor, amikor magvas véleményeket fogalmaz meg erről a beruházásról” – jelentette ki.

A miniszter hangsúlyozta, hogy ezzel a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt jelen lesz hazánkban, amelyek világpiaci részesedése 49,4 százalék a szektorban.

Itt tenném fel a kérdést azoknak, akik az ilyen beruházások ellen érvelnek, hogy komolyan gondolják-e azt, hogy ezeket a beruházásokat más európai országba kellett volna elvinni? Komolyan gondolják-e azt, hogy nekünk, magyaroknak az lenne az érdekünk, hogy ezek a modern technológiával működő, a gazdaság növekedését hosszú távon biztosító gyárak, amelyek több ezer embernek adnak munkát, valóban más országok területén jöjjenek létre, és más országok húzzanak belőlük hasznot?” – mondta.

Továbbá úgy vélekedett, hogy ez a projekt is bizonyítja a keleti nyitás sikerét, ugyanis 2019 óta rendre ázsiai országból érkezik évente a legtöbb beruházás Magyarországra, így tavaly és a számok tükrében minden bizonnyal idén is Kínából.
Szijjártó Péter érintette az elmúlt évek rendkívüli nehézségeit is, felidézve, hogy az utóbbi időszakban kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, s szavai szerint ennek nyomán “minden eddiginél élesebben különül el innentől kezdve a győztesek és a vesztesek kategóriája”.

Azok az országok, amelyek majd megszerzik ezen új világgazdasági korszak legnagyobb beruházásait, győztesek lesznek, és mindazok, akik erre nem képesek, azok a vesztesek kategóriájába fognak kerülni” – figyelmeztetett.

Majd aláhúzta: kétségtelenül az elektromos autóipar nagy gyárépítései fogják meghatározni, hogy hol lesz gazdasági növekedés és hol nem, ráadásul ez nem csupán gazdasági, hanem környezetvédelmi ügy is, mivel a közlekedési szektor adja jelenleg a globális károsanyag-kibocsátás 14 százalékát.

Arról számolt be, hogy ezért óriási harc zajlik ezen beruházásokért, és egyes országok “tisztességtelen eszközöket” is bevetnek, például felbérelnek másokat, hogy “megtévesszék az embereket“, vagy hogy “kihasználják az emberek újtól való félelmét“.

Tavaly világszerte tízmillió elektromos autót adtak el, ami az értékesítés 14 százalékát teszi ki, majd az idei első negyedévben 25 százalékos növekedést jegyeztek fel, és valószínűleg exponenciális növekedés előtt áll az ágazat – tudatta.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.