Kezdőlap Tech EU-terv: távolság és szennyezés alapján fizessék a szállítmányozók az útdíjat
No menu items!

EU-terv: távolság és szennyezés alapján fizessék a szállítmányozók az útdíjat

Az útdíjat a használat időtartama alapján kivető országoknak távolság alapú díjazásra kell átállniuk 2023-tól a nehézgépjárművek és a 2,4 tonnánál nehezebb teherautók, 2027-től pedig a kisteherautók és a minibuszok esetében – döntött az Európai Parlament (EP).

Az Európai Parlament tájékoztatása szerint az EP plenáris ülésén 398 szavazattal, 179 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett elfogadott szabálytervezet szerint 2021-től a nehézgépjárművekre és a nagyobb teherautókra útdíjat kiszabó tagállamoknak az útdíjak mellett a közlekedésből származó lég- és zajszennyezés miatt is díjat kell szedniük. 2026-tól ezt a díjat az összes járműkategóriára be kell vezetni.

Emellett 2020-tól nem lehet mentességet adni a nehézgépjárművekre és az áruszállításra használt nagyobb teherautókra. A mostani szabályok szerint ugyanis a tagállamok a 12 tonna alatti nehézgépjárműveket és buszokat kivonhatják a szabályozás alól.

Az új szabályok ugyanakkor megengedik, hogy a tagállam kedvezményes tarifát szabjon ki például nem sűrűn lakott területeken vagy külvárosokban használt könnyűgépjárművekre.

A szabályok a már most kivetett díjakra és a tervezett díjakra egyaránt vonatkoznak, de csak a transzeurópai közúti közlekedési hálózaton érvényesek.

A tájékoztatás szerint a szabályozás célja, hogy hozzájáruljon az uniós közlekedési ágazatra vonatkozó károsanyag-kibocsátáscsökkentési célok eléréséhez, és hogy tisztességesebb legyen a kiszabott útdíj összege.

A döntés szerint a környezetbarát járművek szélesebb körű elterjedésének ösztönzése céljából a tagállamoknak a széndioxid-kibocsátás alapján is eltérő útdíjszabást kell alkalmazniuk.

Annak érdekében, hogy a csak alkalmanként autóba ülők és a más tagállamból érkezők tisztességes eljárásban részesüljenek, a szabályok felső határt szabnak a személyautókra vonatkozó rövidtávú matricák árának. Egy hetes és egy napos matricákat is árusítani kellene – javasolták a képviselők.

A szabályok végső formájáról a tagállami szakminisztereket tömörítő tanáccsal folytat majd tárgyalást az uniós parlament, amint a tanács megállapodik saját álláspontjában.

Deli Andor fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette, az Európai Parlament elvenné az útdíjszabályozás lehetőségét a tagállamoktól.

Arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság az útdíjakról szóló irányelv felülvizsgálata során azt javasolta, hogy a személyautókra vonatkozó időalapú matricákat 2027-től meg kell szüntetni. Az EP közlekedési szakbizottsága ezt támogatta, sőt a kivezetést két évvel előrébb hozta volna.

A képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy úgy a bizottsági, mint a parlamenti jelentéstevő sem vette azt figyelembe, hogy a közép- és kelet-európai országokban más rendszer van használatban, és a nyugati távolságalapú modellt szerették volna kiterjeszteni az egész unióra.

Hozzátette, a tervezet figyelmen kívül hagyja az unió egyes tagállamai között fennálló gazdasági különbségeket. A szabályozás értelmében a régebbi, kevésbé környezetbarát személyautók tulajdonosainak többet kellene fizetniük az úthasználatért – emelte ki.

Tájékoztatása szerint a szavazás során nem sikerült többséget szerezni a személyautók kivételezése mellett, ezért a magyar néppárti delegáció a javaslat ellen szavazott.

“Ismét bebizonyosodott, hogy a nyugati képviselőket nem érdeklik az EU-ban fennálló különbségek, és a saját véleményüket akarják ráerőltetni az összes tagállamra” – értékelte a szavazás eredményét a fideszes politikus.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás