Kezdőlap Mozaik Egészségügy. Magán vagy állami?! A kormány a szétválasztásra és nagy konfliktusokra készül
No menu items!

Egészségügy. Magán vagy állami?! A kormány a szétválasztásra és nagy konfliktusokra készül

A kormány célja az állami és a magán egészségügyi rendszer minél egyértelműbb szétválasztása – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten, a dr. Batthyány László Orvoskör Közhasznú Egyesület konferenciáján. 

Rétvári Bence megnyitó beszédében úgy fogalmazott, a két ellátási típus szétválasztása az egyik legkonfliktusosabb terület lesz a következő időszakban.

A folyamatnak azt kell eredményeznie, hogy egy intézményen belül ne vegyüljön az állami és a magán egészségügyi ellátás, vagyis a közkórházakban csak közellátást lehet majd igénybe venni, a magánellátásoknak pedig csak azokon kívül van a helye – fejtette ki Rétvári Bence. A két ellátási típus keveredése sokszor egészségtelen helyzetekhez, például a közfinanszírozott szolgáltatások lassulásához vezet – emelte ki.

“Ha valaki egy közkórházba belép, akkor biztosnak kell lennie abban, hogy délelőtt és délután is csak közfinanszírozotti ellátásban fog részesülni” – mondta. Az államtitkár szerint ez azért is fontos, mert a magánellátásért fizetők érdekeivel is ellentétes, ha kivizsgálásuk, kezelésük is közintézményekben történik.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy novembertől a magánellátási intézményekre is fokozatosan kiterjed majd az a digitális egészségügyi rendszer, amelynek köszönhetően a betegek már egy éve maguk is elérhetik az interneten a közellátásban keletkező dokumentumaikat.

Rétvári Bence fontos előrelépésnek nevezte a digitális egészségügyi adatbázisok növekedését, mivel azok szerinte jelentősen csökkenthetik a félrediagnosztizálás és téves kezelés esélyét. A digitalizációnak köszönhetően ugyanis semmi sem felejtődik el, így az orvosok és a mentőápolók is egy gombnyomásra tájékozódhatnak a betegek korábbi kezeléseiről, leleteiről – tette hozzá.

Az államtitkár közölte, az idén 30 milliárd forint, jövőre pedig több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésre az Egészséges Budapest Programra. Emlékeztetett, az előző évben befejezett beszerzéseknek köszönhetően tíz százalékkal javult a fővárosi egészségügyi intézmények diagnosztikai képessége, ami várhatóan a várólisták csökkenését eredményezi majd.

Szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban 500 milliárd forintot fordítottak a vidéki egészségügy fejlesztésére, aminek eredményeként 77 kórház és 54 rendelőintézet újult meg, 104 mentőállomást korszerűsítettek 31 új állomás létrehozása mellett. A kabinet emellett az alapellátást is fejlesztette, ennek köszönhetően egy átlagos háziorvosi praxis jelenleg havi másfél millió forintból gazdálkodhat a 2010-es 860 ezer forint helyett – fűzte hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány az utóbbi időben kiemelten támogatta a szakdolgozók béremelését, az orvosutánképzést és a különböző betegségek megelőzését célzó programokat. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.