Kezdőlap Pénzvilág Elemzők: tovább szigoríthat az MNB

Elemzők: tovább szigoríthat az MNB

Nem okozott meglepetést az alapkamat keddi emelése, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további szigorításokat is bejelenthet a következő hónapokban – közölték az MTI-nek nyilatkozó szakértők a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően.

A testület az alapkamatot 1,20 százalékra, a betéti kamatszintet 0,25 százalékra, a hitelkamatot 2,15 százalékra emelte.

A Századvég makrogazdasági elemzője szerint az 5 százalék feletti infláció miatt számítani lehetett a módosításra, csak a mértéke volt kérdéses. Molnár Dániel úgy véli, a jegybanki döntés erősítheti a forint árfolyamát, de az inflációt jelenleg elsősorban az olajár tavalyi bezuhanása miatti bázishatás, és a gazdaság újraindulása alakítja, inflációs hatásokat ezért csak középtávon vár az intézkedéstől.

A bázishatások kifutásával, és a keresleti-kínálati egyensúlytalanságok oldódásával az infláció mérséklődhet, de az MNB beavatkozására továbbra is szükség lesz. Az újabb szigorítások mértéke és üteme a körülmények alakulásától függ, változás szeptemberben, az új inflációs előrejelzéssel egy időben várható megint – tette hozzá.

Júniusban az infláció a vártnál magasabb lett, és az inflációs kockázatok is nőttek – írta a kamatemelés lehetséges okairól Suppan Gergely. A Takarékbank vezető elemzője szerint a keddi döntés azért sem meglepő, mert az MNB korábbi üzenetei már előkészítették a bejelentést, és a jegybanki jelzésekből kamatemelési ciklusra is lehet következtetni. A szakértő az év végére 1,50 százalékot vár, de hangsúlyozta, hogy a kamatemelések időszaka várhatóan 2022 elejére is áthúzódik, az alapkamat 1,75 százalékon állhat meg.

A szakértő az erősödő inflációs nyomás miatt számít újabb jegybanki szigorításra. A szolgáltatások és a nyersanyagárak jelentősen drágultak, a munkaerőhiány miatti bérnövekedés pedig szintén magasabb inflációt okozhat – tette hozzá.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint az alapkamat 30 bázispontos emelése meghaladta a piaci várakozásokat. Varga Zoltán szintén erősödő inflációra számít a következő hónapokban, kiemelve a szolgáltatások drágulását, de hangsúlyozta, hogy a bázishatások kifutásával a harmadik negyedévben már gyengülhet az inflációs nyomás. A jegybank 2022 elejére várja az inflációs toleranciasáv elérését, az év közepére pedig az infláció stabilizálódását – tette hozzá.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Hírek

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.