Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Coface: pörög a világgazdaság, de vannak kockázatok
No menu items!

Coface: pörög a világgazdaság, de vannak kockázatok

A globális gazdaság 5,6 százalékkal növekedhet az idén, szemben a korábban várt 5,1 százalékkal. Ugyanakkor vannak kockázatok, amelyek közül az infláció gyorsulása a legjelentősebb – derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb előrejelzéséből.

Kiemelték: a kedvezőbb kilátások nem a világgazdaság egészének köszönhetőek, sokkal inkább annak, hogy az amerikai gazdaság jobban szerepelhet a korábban vártnál.

A világkereskedelem 2021-ben ledolgozhatja a hátrányát, a múlt évi 5 százalékos visszaesést az idén 11 százalékos bővülés követheti – közölték.

A kockázatok közül a francia hátterű Coface elsősorban az infláció gyorsulását emelte ki, amely

a jegybankokat szigorításokra készteti, ez pedig visszafoghatja az országok belföldi keresletének élénkülését.

Az inflációs kockázatok világszerte jelen vannak, ez pedig a politikai kockázatokat is fokozhatja globálisan, de különösen a feltörekvő piaci országokban – jelezték.

Kockázatot jelent továbbá, hogy a beoltottak számának tavasszal látható jelentős emelkedése lelassult a nyári hónapokra, az oltási hajlandóság alábbhagyott, ez pedig késlelteti a biztonságot jelentő nyájimmunitás elérését – mutatott rá a hitelbiztosító.

Hozzátették: az új vírusvariánsok megjelenése miatt több európai országban már berobbant a negyedik hullám, ami jelenleg is bizonytalanná teszi a rövid távú előrejelzéseket.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.
Hirdetés

Hírek

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...