Kezdőlap Építőipar Építőipar - sok a jogvita. Peren kívül is lehetséges a megegyezés
No menu items!

Építőipar – sok a jogvita. Peren kívül is lehetséges a megegyezés

Az építkezések és a felújítások felfutásával párhuzamosan egyre több a beruházók és építők, illetve a fő- és alvállalkozók közötti vita. Az egyezségre jutásban igazságügyi szakértő segíthet. Előzetes bizonyítással a hosszú és költséges pereskedés is elkerülhető.

Tavaly a világjárvány ellenére csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki. Az idei első fél évben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Az építkezések és felújítások gyakori velejárója a késedelem, a hibás teljesítés, a szavatossági probléma, és az azzal járó jogvita, a jogi, pénzügyi vita.

Mivel az építőiparban sokszor nem egyszerű utólag megállapítani egy-egy probléma okát, a felek már a munkák során próbálnak bizonyítékot szerezni a maguk igazához.

A közjegyzőktől évről évre többen kérik előzetes bizonyítás elrendelését, igazságügyi szakértő kirendelését. Tavaly a pandémia miatt ugyan kismértékben, mintegy tíz százalékkal csökkent az igazságügyi szakértői kirendelések száma. Az előzetes bizonyítások száma viszont még 2020-ban, a pandémia alatt is nőtt 2019-hez képest. Az idei első fél évben pedig időarányosan tovább emelkedett majdnem tíz százalékkal.

Az igazságügyi szakértő kirendelését gyakran kérik építőipari vitákban vagy balesetek okának megállapítására. Az élet számos területén sem ritkán fordul ez elő. Például termékminőséggel kapcsolatban és egészségügyi kérdésekben. Extrém esetekben is hasznos lehet egy független szakértői vélemény, akár egy versenyló termékenységének megállapítása.

Jogvita esetén, az előzetes bizonyítás elrendelését szintén gyakran kérik az építőiparban  és egyéb károkozásnál is, például mezőgazdasági vadkár esetén. Ténytanúsítást az építkezéseken kívül számos más helyzetben kérnek a közjegyzőktől, például készülhet tanúsítvány pályázatok bontásakor, zaklató sms-ekről, testületi ülésekről, sorsolásról, közgyűlésekről.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Hirdetés

Hírek

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.