Kezdőlap Gazdaság GKI: javultak az üzleti, romlottak a fogyasztói várakozások
No menu items!

GKI: javultak az üzleti, romlottak a fogyasztói várakozások

A GKI felmérése szerint az üzleti várakozások augusztusban kissé javultak, a fogyasztóiak viszont július után augusztusban is némileg romlottak.

A gazdaságkutató konjunktúraindexe az áprilisi nagy ugrás után a nyári hónapokban már csak lassan araszolgatott felfelé.

Az ipari és építőipari bizalmi index emelkedett, a kereskedelmi és szolgáltatói viszont hibahatáron belül csökkent.

Az ipari termelők hangulata két és fél éve nem volt ilyen kedvező. A termelési kilátások, a rendelésállomány – ezen belül az export -, a készletek és az elmúlt időszak termelésének értékelése egyaránt javult.

Az építőipari bizalmi index – a júliusi jelentős csökkenés után – augusztusban emelkedett, ismét kissé több az optimista, mint a pesszimista cég. A magas-építő cégek kilátásai javultak, az eddig is borúlátóbb mélyépítőké kissé tovább romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos ágazati megítélés kissé kedvezőtlenebb lett, de a rendelésállomány javult. Az építőipar számára a két legfontosabb növekedési korlát a munkaerő-, illetve az anyag- és kapacitáshiány.

A felmérés tanúsága szerint a kereskedelmi bizalmi index öthavi emelkedést követően második hónapja csökken. Az eladási pozíció megítélése kissé romlott, a rendeléseké öthavi minimumára csökkent, a készleteké viszont javult.

A szolgáltatói bizalmi index a júliusi emelkedés után augusztusban hibahatáron belül csökkent. Az üzletmenet megítélése érezhetően javult, de a forgalmi várakozások erősen romlottak.

Foglalkoztatás

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága az áprilisi látványos javulást követően három hónapig romlott, ám augusztusban ismét visszaerősödött az áprilisi szintre. Az iparban érezhetően meghaladta az áprilisit is – három és fél éves csúcsára jutott -, a többi ágazatban azonban a mostani javulás ellenére elmaradt attól. Hónapok óta minden ágazatban több cég készült a létszám bővítésére, mint csökkentésére, legkevésbé a kereskedelemben. A lakosság munkanélküliségtől való félelme azonban három hónapja erősödik.

Emelkedő árak

Az áremelési törekvés a kereskedelemben sokat erősödött – a cégek nagy többsége áremelésre készül. Az áremelési szándék növekedett az iparban is, miközben az építőiparban hosszú idő után kissé kevesebb lett az áremelést tervező cég. A szolgáltató cégeknél e tekintetben nem történt változás.

A fogyasztók inflációs várakozása a májusi jelentős növekedést követően harmadik hónapja csökken.

A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában augusztusban sokat romlott, az ipar kivételével április óta először ismét több a jövőt negatívan, mint pozitívan megítélő cég. A lakosság véleménye ugyancsak sokkal kedvezőtlenebb lett.

A GKI fogyasztói bizalmi index augusztusban négyhavi emelkedés után második hónapja mérséklődött. A lakosság saját pénzügyi helyzetét júliushoz képest enyhén javulónak értékelte, várakozása megfelelt a válság előttinek. A megtakarítási képesség megítélése negyedik hónapja javult. A nagyértékű tartós fogyasztási cikkek jövőbeli vásárlási lehetőségének megítélése kissé romlott.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Évente 86 liter párlatot szabad főzni jövedékiadó-mentesen

Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik.

Bécs zöld titkai, amiket még a helyiek sem mindig ismernek

A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot
Hirdetés

Hírek

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.