Kezdőlap Gazdaság Elemzők: várhatóan nem ismétlődik meg a második negyedévi növekedés
No menu items!

Elemzők: várhatóan nem ismétlődik meg a második negyedévi növekedés

A kiskereskedelmi forgalom mutatói azt jelzik, hogy a harmadik negyedévben mérséklődik a gazdasági növekedés üteme, vagyis nem ismétlődik meg a rekordmértékű második negyedévi bővülés – állapították meg elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 2,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A júliusi növekedési ütem alacsonyabb mint az előző három hónapban volt.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője rámutatott: a júliusi kiskereskedelmi adatból egyértelműen látszik, hogy a második negyedéves nagy felfutás után egy jóval mérsékeltebb növekedés jellemezheti a szektort és a gazdaságot a harmadik negyedév folyamán. A forgalom júliusi alakulásában szerepet játszik a nyaralási szezon berobbanása, amely jobban kedvez a szolgáltatásoknak, mint a kereskedelmi forgalomnak.

A júliusi kiskereskedelmi adat az első, ami a harmadik negyedév gazdasági teljesítményéről elárul valamit, ám mivel ez az adat a szolgáltatásokról nem sokat mond, így abban lehet bízni, hogy a mérsékelt növekedés csak azt jelzi, hogy a háztartások továbbra is az élményeket preferálják a dolgokkal szemben. Az adat nem befolyásolja az ING Bank szakértőinek azon várakozását, hogy idén a GDP-növekedés elérheti még a 7,7 százalékot is – közölte Virovácz Péter.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a háztartások feltehetően a vásárlások élénkülése helyett a megnyíló szabadidős tevékenységek felé fordultak, mivel a bérdinamika továbbra is erőteljes, a munkaerőpiac pedig elérte a járvány előtti szintet.

A forgalom növekedését a fokozatos nyitás után támogatja a munkaerőpiac teljes helyreállása, valamint a korlátozásokkal nem érintett ágazatokban továbbra is dinamikus a bérnövekedés. Az év végén pedig további lendületet adhat a várhatóan rekordösszegű nyugdíjprémium, amellyel 150-200 milliárd forint kerülhet a nyugdíjasokhoz.

A Takarékbank szakértője szerint idén 3 százalék körül nőhet a kiskereskedelmi forgalom. A járványhelyzet előtti szint elérése az idei év végére várható a kiskereskedelemben. A külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása azonban későbbre tehető. Mivel a járvány előtt a kiskereskedelmi forgalom majdnem 7 százalékát a külföldi vásárlók és a bevásárló turizmus adták, a külföldiek visszatérése később jelentős lendületet adhat.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a kiskereskedelemi forgalom júliusi növekedéséhez hozzájárult, hogy a gazdaság nagyjából korlátozásoktól mentesen működhetett, ám a külföldi turisták alacsonyabb száma még így is visszafogta a forgalmat. A kiskereskedelem bővüléséből valószínűsíthető, hogy a fogyasztás a harmadik negyedévben is pozitívan járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez.

A kiskereskedelmi forgalom a jövőben tovább bővülhet, annak köszönhetően, hogy a válságot követően újraindult a gazdaság, a foglalkoztatás pedig ismét magas szinten áll, illetve emelkednek a keresetek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.
Hirdetés

Hírek

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Eső után köpönyeg: balesetek után keressük a biztosítást

A nagyobb nyilvánosságot kapó balesetek után megugorhat az igény a biztosítások iránt, ezt tükrözik az internetes kereséseink is.
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...