Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Kamatemelés. Egyhangúlag döntött a monetáris tanács
No menu items!

Kamatemelés. Egyhangúlag döntött a monetáris tanács

A monetáris tanács augusztusi kamatdöntő ülésén egyhangúlag döntött a jegybanki alapkamat 30 bázispontos emeléséről – olvasható a Magyar Nemzeti Bank rövidített jegyzőkönyvben.

Az MNB legfőbb döntéshozó testülete augusztus 24-én 1,50 százalékra növelte az alapkamatot. A kamatfolyosó ugyancsak 30 bázispontos változtatással 0,55 és 2,45 százalék közé emelkedett.

A kamatdöntő ülés jegyzőkönyve szerint az árstabilitás érdekében indokolt a szigorítás, a kamatkondíciók emelését a válságkezelő eszközök fokozatos kivezetésével is támogatni kell. Kamatemelésre addig van szükség, amíg az inflációs kilátások fenntartható módon a megfelelő szinten stabilizálódnak, kockázatai újra kiegyensúlyozottá válnak – tették hozzá.

A tanácstagok közül – mint írták – többen megfelelőnek találták az ülés időpontját arra is, hogy elkezdődjön az állampapír-vásárlási program kivezetése. A válságkezelő eszközök fokozatos visszavonását az MNB már korábban elkezdte, hasonló intézkedésekről döntött a világ több országa is. A folytatásban kiemelten figyelik az állampapírpiac stabilitását, a heti állampapír-vásárlások mennyiségéről negyedévente döntenek, a negyedik negyedéves célról a szeptemberi kamatmeghatározó ülésen határoznak.

Értékelésük szerint az állampapír-vásárlási program a járvány időszakában teljesítette a várakozásokat, hiszen a változékony nemzetközi pénzpiaci környezetben segített fenntartani az állampapírpiac stabil likviditási helyzetét. Indokolt esetben az MNB ismét növelheti a heti vásárlások mennyiségét – közölték.

A gazdaságról és az inflációról

A jegyzőkönyv a belföldi és a nemzetközi várakozásokra is kitér. A magyar gazdaság újraindítását sikeresnek nevezték, mivel a helyreállás üteme meghaladja az uniós átlagot, a belföldi munkanélküliség alacsony, a reálkeresetek nőnek. Hozzátették, hogy néhány ágazat teljesítménye még nem érte el a járvány előtti szintet, de az MNB további fellendüléssel, a beruházások és a kivitel bővülésével, illetve a költségvetési hiány és az államadósság újbóli csökkenésével számol.

Az infláció 2022 elején térhet vissza a toleranciasávba, és az év közepén stabilizálódhat a jegybanki cél körül.

A szolgáltatások drágulása júliusban megállt, ami arra utal, hogy véget értek a válság utáni átárazások, de a bázishatások miatt ősszel ismét magasabb infláció várható. A nyersanyagok drágulása, valamint a nemzetközi szállítmányozás költségeinek tartós emelkedése szintén nagyobb kockázatokat, magasabb külső inflációs környezetet vetít előre – tették hozzá. Az infláció világszerte nő, és épp azokban az országokban gyorsult föl jobban, ahol a gazdasági fellendülés előbb kezdődött el – hangsúlyozták.

A monetáris tanács egyöntetű véleménye szerint az inflációs kilátásokat a kamatemelési ciklus eredményeivel együtt a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében célszerű elemezni. A korábbiakhoz hasonlóan megerősítették, hogy az MNB az elsődleges céljának kijelölt árstabilitás veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását, valamint a kormány gazdaságpolitikáját, és a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját – olvasható a jegyzőkönyvben.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.