Kezdőlap Hírek Olcsóbb lett a kötelező biztosítás
No menu items!

Olcsóbb lett a kötelező biztosítás

A kötelező biztosítás (kgfb) átlagos állománydíja a második negyedév végén 44 ezer forintra csökkent az előző negyedévben mért 46 ezer forintról.

A Magyar Nemzeti Bank közölte: az előző év azonos időszakához képest országos szinten 2 százalékkal mérséklődtek a díjak. Ezen belül a budapesti személyautók átlagdíja 9 százalékkal esett, a fővároson kívüli díjszint pedig enyhe, 1 százalékos növekedést mutatott.

A változás az MNB szerint azért is érdekes, mert a fővárosi autókhoz – a koronavírus-járvány forgalom- és kárcsillapító hatásai ellenére – mindeddig nem “ért el” a díjcsökkentés.

Kgfb átlagdíjak

A jegybank felhívta a figyelmet arra, hogy két év után újra növekedésnek indult a kárráfordítás a személyautóknál (2 százalékkal). Ennek és az átlagos díjszint csökkenésének köszönhetően csökkent – a két mutató hányadosaként – az MNB által számított, az adóhatással pontosított korrigált díjindex. A növekvő kárráfordítás kapcsán egyelőre még korai trendfordulóról beszélni, a tisztább képhez a következő negyedévek adatai lesznek majd szükségesek – állapították meg.

Az egyéb járműkategóriákon belül a nehéz pótkocsiknál és taxiknál (a flottás és az egyéni díjaknál is) csökkenés volt látható, miközben a vontatók, motorkerékpárok és segédmotorok díjai emelkedtek – mutatott rá az MNB. Egyetlen járműkategórián belül is lehetnek különbségek: az egyedi buszok díja a vizsgált időszakban jelentősen mérséklődött, míg a flottásoké megugrott – fűzték hozzá.

Ha egy ügyfél esetleg nincs megelégedve kgfb díjával, netán a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van új szerződés megkötésére – hívta fel a figyelmet a jegybank.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,