Kezdőlap Agrár Újraindulhat a magyar baromfiexport Kínába
No menu items!

Újraindulhat a magyar baromfiexport Kínába

Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben, ez minden magyar baromfitenyésztő számára jó hír, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni – mondta Nagy István agrárminiszter, majd hozzátette, az ázsiai ország rövid időn belül a sertéspestis miatti korlátozást is feloldhatja.

A madárinfluenza elleni vétó feloldása elsősorban a víziszárnyasokat érinti, de dolgoznak azon, hogyan lehet a többi baromfira is kiterjeszteni – jelezte az agrártárca vezetője.

A miniszterelnöki delegáció tagjaként Kínában tárgyaló agrárminiszter kifejtette: a kínai szakemberek auditálják a cégeket, az exportképesek megkapják az engedélyt, és ettől kezdve zavartalanul folyhat a kereskedelem.

Nagy István hangsúlyozta, a kínai piac nagysága olyan lehetőségeket teremt a magyar termelőknek, amely sehol nincs meg a világban. Kína Magyarország számára a 10. legfontosabb exportpartner, a mezőgazdaság számára is. Rövid időn belül sokkal előbbre lehet lépni, miután a kínai fogyasztók képesek megfizetni a magyar prémiumtermékeket.

Kifejtette: Magyarország mérete nem teszi lehetővé, hogy olcsó, nagy mennyiségű árut állítson elő, a magyar lehetőségek azt indukálják, hogy kevesebbet, de kiváló, prémium minőségben állítson elő terméket, ilyen a libamáj, a Tokaji bor.

Orbán Viktor magyar kormányfő (b2) és Hszi Csin-ping kínai elnök (j2) plenáris tárgyalása Sanghajban 2018. november 5-én. A miniszterelnök mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Nagy István agrárminiszter. Fotó: Szecsődi Balázs

Elmondta azt is, hogy jó megállapodás született a tejtermékekről is, a kínai sajtpiac korlátlan lehetőség Magyarország számára.

Dolgoznak azon, hogy a sertéstenyésztés is “célegyenesbe kerüljön” – mondta. Kína a sertéspestis miatt az egész országra korlátozást rendelt el. Szeretnék bebizonyítani, Magyarországon házi sertésben nem fordul ez a betegség, csak a vaddisznóknál, és elszigetelt körülmények között van jelen. A miniszter szerint azokról a területekről, ahol nincs vaddisznó állomány, minden további nélkül lehetne húsexportot bonyolítani.

Az Agrárminisztérium MTI-hez küldött közleménye szerint Nagy István agrárminiszter Han Csang-fu kínai mezőgazdasági miniszterrel való találkozót követően Sanghajban hangsúlyozta, hogy a madárinfluenza hatásainak kifutásával a Kínába irányuló baromfiexport újra növekedési pályára állhat. A felek a megbeszélésen megállapodtak a tudományos és technológiai együttműködések fellendítésének, valamint az e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázásának részleteiről is.

Az agrárminiszter a Magyar-Kínai Üzleti Fórum megnyitóján kiemelte, hogy a magyar-kínai hivatalos és üzleti kapcsolatok is a hosszú távú bizalomra, a személyes összeköttetésekre épülnek, ezért különösen fontos, hogy az első sanghaji Kína Nemzetközi Import Kiállításon Magyarország díszvendégként mutathatja be termékei és szolgáltatásai legjavát.

A fórumon Nagy István egyeztetett a világ egyik legnagyobb online kereskedelmi áruház, az Alibaba kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójával, David Baumgarttal a magyar élelmiszeripari termékek internetes áruházakban való megjelenésének bővítéséről is. /MTI/

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.
Hirdetés

Hírek

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.