Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Nagyot fékezett a kínai növekedés
No menu items!

Nagyot fékezett a kínai növekedés

A kínai gazdaság növekedése éves bázison számítva 4,9 százalékosra mérséklődött a harmadik negyedévben. Az ország egyes részein súlyos árvizek, szórványosan felbukkanó járványgócok és energiaellátási problémák okoztak nehézségeket a júliustól szeptember végéig tartó időszakban.

A kínai bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme elmaradt az elemzők által várt 5,2 százalékostól, és jelentős lassulást mutatott a második negyedévben regisztrált 7,9 százalékos bővüléshez képest. A július-szeptemberi adat a leggyengébb volt a tavalyi harmadik negyedév óta, amikor a kínai GDP szintén 4,9 százalékkal nőtt. Kína mindazonáltal már a hatodik egymást követő negyedévben regisztrált gazdasági növekedést a világjárvány okozta visszaesés után.

Tavaly az első negyedévben a járvány következtében a kínai gazdaság 6,8 százalékkal zsugorodott, a tavalyi második negyedévre azonban már sikerült 3,2 százalékos növekedést elérni. Kína ráadásul a világ jelentősebb gazdaságai közül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban.

Negyedéves összevetésben a kínai GDP növekedése 0,3 százalékosra gyengült az idén július-szeptemberben. Elemzők 0,5 százalékos bővülésre számítottak az április-júniusi, 1,3 százalékos növekedést követően.

Az első három negyedévet tekintve a kínai GDP 9,8 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest.

A tavalyi, 2,3 százalékos GDP bővülést követően Peking erre az évre 6 százalék feletti növekedést irányozott elő, a gazdaság egészséges fejlődését megcélozva.

A gazdasági helyreállást a harmadik negyedévben az ország egyes részeit sújtó áradások, valamint a szórványosan felbukkanó járványgócok megfékezésére alkalmazott korlátozó intézkedések mellett elsősorban az egekbe szökött nyersanyagárak és a szénhiány miatt sok helyen bevezetett energiahasználati korlátozások, továbbá az ország második legnagyobb ingatlanfejlesztőjének számító China Evergrande csoport eladósodásából fakadó ingatlan- és pénzpiaci bizonytalanságok hátráltatták.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések