Kezdőlap Építőipar KSH: szeptemberben is 26 százalékkal nőtt az építőipar termelése 
No menu items!

KSH: szeptemberben is 26 százalékkal nőtt az építőipar termelése 

Szeptemberben az építőipari termelés 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az előző havi 25,7 százalékos felülvizsgált adattal szinte megegyezően. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 22,2, az egyéb építményeké 30,5 százalékkal.

Az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 0,2 százalékkal csökkent az előző havihoz mérten – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első kilenc hónapjában 22,8 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest.

Az épületeknél az ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is az út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést – fűzte hozzá a KSH.

Az építőipar folyó áron számolt kibocsátása szeptemberben 375,3 milliárd forint volt, az év első kilenc hónapjában pedig elérte a 2235,8 milliárd forintot.

KSH 2018 építőipar, termelési mutatója, IV. negyedév AzÜzlet.hu / Forrás: KSH

 

Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállománya 42,5 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőttit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 58,4 százalékkal nagyobb volt, mint 2017 szeptemberében. Ezen belül a szeptemberben megkötött új szerződések volumene 34,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbiaktól. Az épületek építésére kötött új szerződések 9,3 százalékkal, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 46,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az építőipari termelés alakulása Magyarországon (2001-2018. január-szeptember) AzÜzlet.hu/KSH

A harmadik negyedévben az építőipar termelői árai 9,9 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához viszonyítva és 2,3 százalékkal az előző negyedévhez képest. Az épületek építésében 12,3, az egyéb építményeknél 7,3, a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben 10,0 százalékkal nőttek a termelői árak a tavalyi harmadik negyedévhez viszonyítva.

Az első három negyedévben 9,1 százalékos volt az áremelkedés, az épületek építésében 11,7 százalékkal, az egyéb építmények építésénél 6,7 százalékkal, a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben 9,2 százalékkal nőttek az építőipari termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

KSH Építőipar IV negyedéves termelési, részletes statisztika AzÜzlet.hu / Forrás: KSH

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.