Kezdőlap Hírek Bács-Kiskunban is felütötte a fejét a madárinfluenza
No menu items!

Bács-Kiskunban is felütötte a fejét a madárinfluenza

Közel 40 ezer szárnyast kell leölni a két gazdaságban. Illusztráció: MTI/Rosta Tibor

Két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma. Az érintett állományokat felszámolják – közölte a hivatal.

A tájékoztatás szerint a császártöltési, több mint 38 ezer pecsenyekacsa törzsállatot számláló állományban a tojástermelés drasztikusan visszaesett, emellett a takarmány és a vízfogyasztás is lecsökkent. Az állatok bágyadttá váltak és megemelkedett az elhullások száma is. Ezt tapasztalták a 620 egyedből álló hízólúd állományban is egy jászszentlászlói telepen.

A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a madárinfluenza vírus H5N1 típusának jelenlétét mutatta ki.

Az állategészségügyi szakemberek a jászszentlászlói állományt már a gyanú alapján felszámolták, a császártöltési állományé folyamatban van. A gazdaságok körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzeteket, valamint meghatározták a megfigyelési körzeteket. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.

A Nébih kiemelte: a vonuló vadmadarak miatt a betegség fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos. Az általánosan érvényes előírásokon túl Bognár Lajos országos főállatorvos Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék teljes területére a kötelező zártan tartást is elrendeli.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...