Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Takarék Index: főként vidéki családi házból épült több az idén
No menu items!

Takarék Index: főként vidéki családi házból épült több az idén

A családi házak esetében a visszaesés tavaly is jelentősen kisebb volt, mint a társasházi lakásoknál, 2021-ben pedig még lényegesebb az eltérés. Illusztráció: MTI/Kovács Tamás

Az általános forgalmi adó csökkentése és a támogatások nagy lökést adtak a lakáspiacnak, elsősorban a vidéki családi házak építése ugrott meg az idén – derül ki a Takarék Index 2021-es lakáspiaci összefoglalójából.

A kiadványban kiemelték: a 2020-as drasztikus visszaesést követően idén jelentősen nőtt a kiadott építési engedélyek száma. Az első háromnegyedévben csaknem 30 százalékkal több engedélyt adtak ki, mint 2020 azonos időszakában, bár ez továbbra is elmaradt a 2017-2019-es azonos időszaki szinttől. A fővárosban ugyanakkor az első három negyedévben kevesebb engedély adtak ki, mint az előző évben január és szeptember között.

A családi házak esetében a visszaesés tavaly is jelentősen kisebb volt, mint a társasházi lakásoknál, 2021-ben pedig még lényegesebb az eltérés. Míg az egyszerű bejelentések száma idén az első 9 hónapban meghaladta a 2017-2019-es szinteket is, addig társasházi lakásokra (nem egyszerű bejelentés) még a tavalyinál is kevesebb engedélyt adtak ki a január és a szeptemberi időszakban.

Az átadott lakások száma nagyjából a 2020-as azonos időszaki szinten alakult 2021 első 9 hónapjában, 12,6 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt.

Ez meghaladta a 2019-ben és a 2018-ban 9 hónap alatt átadott otthonok számát, körülbelül 25 százalékkal készült el több ingatlan. Budapesten szintén több lakást adtak át, 2020 első 9 hónapjának a dupláját.

Felidézték: az első negyedévben erőteljes áremelkedés jellemezte a hazai lakáspiacot, a drágulás mértéke megközelítette a 6,3 százalékot. Az árak növekedésében szerepet játszott a kereslet hirtelen megugrása az első három hónapban, amelyhez hozzájárultak az év elejétől elérhető lakásvásárlási támogatások.

Az érdeklődés a második negyedévben is erős maradt, de az árak az előzetes adatok alapján csak minimálisan, 0,94 százalékkal emelkedtek. A harmadik negyedévről még kevés adat áll rendelkezésre, az ingatlanközvetítő hálózatok tapasztalatai alapján tovább drágulhattak az ingatlanok.

A Takarék Index elemzői szerint 2021 első féléve minden régióban áremelkedést hozott a fajlagos medián árakban, az előző év azonos időszakához képest 3,5 és 13,3 százalék között mozgott a drágulás mértéke. A legnagyobb emelkedés a fajlagos árakban Észak-Magyarországon volt, míg a legkevésbé a Közép-Dunántúl, a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld drágult.

Nemcsak a régiók, hanem a településtípusok esetében is jelentős eltérés volt, az értékesített ingatlanok négyzetméterára a községekben 5,2 százalékkal csökkent, míg a megyeszékhelyeken 8,62 százalékkal nőtt.

Az idei első negyedévben 2020-hoz képest több mint 20 százalékkal több tranzakcióra került sor, de 2019-hez képest is 7 százalékos volt a növekedés. A 2020-as második negyedévhez képest 62 százalékkal több tranzakció történt, és 2019-hez képest is 7 százalékos volt a bővülés.

A július és szeptember közötti időszakban ugyanakkor vesztett a lendületéből a piac, az adásvételek száma az egy évvel korábbihoz képest 9, a két évvel korábbihoz képest pedig 10 százalékkal esett vissza.

Idén ősszel elindult az NHP Zöld Otthon Program, amelynek keretében a bankok kedvezményes, legfeljebb 2,5 százalékos hitelt nyújthatnak az energiahatékony új lakást építőknek és vásárlóknak. A Takarék Index elemzőinek összesítése szerint a Zöld Otthon Program előírásának kevés már elkészült ingatlan felel meg, a 2016 és 2020 között kiadott energiatanúsítványoknak csak 2,6 százaléka volt BB vagy jobb minősítésű.

Az új év az energetikai jellemzőket tekintve jelentős változást hoz, 2022. június 30. után már csak a legalább BB minősítésű otthonok kaphatnak használatbavételi engedélyt.

A Takarék Index elemzői nagy kockázatot a piac lefelé fordulására nem látnak. A használt lakások piacán lassulhat az árak növekedése jövőre, az infláció miatt pedig a reál árváltozás a nominálisnál jóval alacsonyabb lehet. Az új lakások piacán a zöld hitel keresletnövekedést okozhat, miközben az alapanyagok és a munkaerő szűkös és drágul, ami az árakat is felfelé lökheti – közölték.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.