Kezdőlap Gazdaság Elemzők: idén újra kétszámjegyű béremelkedés várható
No menu items!

Elemzők: idén újra kétszámjegyű béremelkedés várható

A béremelkedés és ezzel a fogyasztás jelentős élénkülésére számítanak az idei évben elemzők, akik a gazdasági növekedésre gyakorolt kedvező hatások mellett a klasszikus ár-bér spirál veszélyét is felvetik.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly októberben és a múlt év első tíz hónapjában egyaránt 8,5 százalékkal nőtt az átlagkereset az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a januártól további 30 százalékkal emelkedő egészségügyi szakdolgozói bérek, illetve az évenként kiugró mértékben növekvő orvosi bérek, illetve más szektorok ütemezett, jelentős mértékű béremelései továbbra is érdemben támogatják majd a bérdinamikát, amelyben gyorsulás várható az idei évtől. A minimálbéremelés miatt, továbbá a munkaerő megtartása és odavonzása érdekében, illetve az inflációs környezet figyelembevétele miatt aktív béremelésre kényszerülnek a munkaadók.

A Takarékbank elemzője szerint az idei évben érdemben feljebb tolódhat a teljes bérskála és 13 százalék körüli lehet az átlagbér emelkedése, a tavalyi 9 százalék után. Ezt látszanak alátámasztani a szakszervezeti források, amelyek szerint 7 és 27 százalék közötti átlagos béremelésben állapodtak meg januártól a vállalkozásoknál. Az ilyen mértékű emelés pedig tovább erősítheti a vállalatok áremelési szándékát, amit azonban könnyen érvényesíthetnek is a kiugróan erős fogyasztói kereslet mellett.

Horváth András szerint a helyzet elvezethet egy klasszikus ár-bér spirálhoz is, mikor az erőteljes inflációhoz erőteljes kereslet párosul, a vállalatok pedig a kereslet következtében rekord számban keresnek új munkaerőt, ami szintén felfelé hajtja a béreket.

Egyelőre az inflációs kockázatok is inkább felfelé mutatnak, tette hozzá. Az szja-visszatérítésnek, a 6 havi fegyverpénznek és több egyszeri transzfernek köszönhetően még a várható erőteljes inflációt figyelembe véve is 2022-ben 10 százalék feletti lehet a reáljövedelem növekedése, ami a fogyasztási oldalról jelentős támaszt ad a GDP növekedésének.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzőjének nem okoztak meglepetést az októberi kereseti adatok: a bérnövekedés megegyezett az év korábbi hónapjaiban mérttel. Az emelkedés ismét a költségvetési szektorban volt gyorsabb az állami bérrendezések nyomán. A versenyszférában pedig az alacsonyabb bérnövekedésben az összetételhatás, a korábban elbocsátott alacsony keresetű munkavállalók felvétele játszott közre, amelyet ellensúlyozott az egyre több ágazatban kialakuló munkaerőhiány – írta kommentárjában.

Az idei béremelésekkel kapcsolatban szerinte a legfontosabb kérdés az lesz, hogy a 20-20 százalékkal növekvő minimálbér és garantált bérminimum milyen béremelési nyomást vált ki a magasabb bérkategóriákban. A Századvég szakértője arra számít, hogy idén a versenyszférában ismét kétszámjegyű béremelkedés várható, amelynek kigazdálkodását a gazdasági növekedés, a járulékcsökkentés, valamint az infláció segíti elő. A költségvetési szférában szintén fennmaradhat a gyors bérdinamika, amelyet az egyes területek bérrendezései segítenek elő. A kétszámjegyű béremelkedés azt is jelenti, hogy a magas, de várhatóan lassuló infláció ellenére a reálbérnövekedés tovább folytatódhat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Támogatást kap a magyar borászat

Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra, ezért az agrárpolitika is hosszú távra, értékalapon gondolkodik, és a kihívásokra rugalmasan reagálva biztosítja a támogatásokat a szektor számára.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.

Érkeznek az adószámla-értesítők

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett