Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág MKIK: tízből nyolc cég tervez béremelést az idén
No menu items!

MKIK: tízből nyolc cég tervez béremelést az idén

Az idén a cégek 81 százaléka tervez béremelést, 18 százaléka jelezte, hogy nem változtat a béreken, míg 1 százaléka csökkenésre számít – derült ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből.

Az elemzés az MKIK GVI 2021. októberi konjunktúrafelvételének adatain alapul, amelynek során 2214 hazai vállalkozást kérdeztek meg.

Közölték: tavaly a hazai cégek kétharmada az üzleti stratégiája módosításával kezelte a minimálbér-emelést, elhalasztotta a korábban tervezett beruházásait vagy a tervezett létszámfelvételt, esetleg emelte termékei árát.

Az elbocsátás volt a legkevésbé használt eszköz, a cégek 8 százaléka hajtott végre csak leépítést.

A MKIK GVI elemzése szerint a vállalkozók bizakodóan tekintenek 2022-re. A megkérdezettek 55 százaléka számít arra, hogy 2021-hez képest nőni fog vállalkozásának éves árbevétele az idén, 34 százaléka szerint nem fog változni, és 11 százalék jelezte a csökkenést.

Az elemzés szerint 2021 októberében a válaszadók 74 százaléka gondolta úgy, hogy a következő fél évben növekedni fognak belföldi értékesítési áraik, 14 százalékponttal többen, mint 2021 áprilisában és 19 százalékponttal többen, mint egy évvel korábban.

A vállalkozók 38 százaléka számít arra, hogy az inflációval azonos mértékben fognak majd növekedni cége hazai értékesítési árai, 22 százalékuk szerint ez az inflációnál nagyobb mértékű lesz – tájékoztatott az MKIK GVI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Hírek

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás