Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: több mint 10 százalékkal nőttek a keresetek novemberben
No menu items!

KSH: több mint 10 százalékkal nőttek a keresetek novemberben

A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Április óta először volt ismét kétszámjegyű a keresetek éves emelkedésének üteme. A tizennégy éves csúcsra ugró 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.

A munkáltatók teljes körére, azaz az öt főnél kisebb vállalkozásokra is kiterjedő felmérés szerint 421 100 forint volt a bruttó átlagkereset, ami 8,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A bruttó kereset mediánértéke – aminél ugyanannyian kerestek kevesebbet, mint ahányan többet – 375 600 forint volt, 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A közfoglalkoztatottakat nem számítva 494 100 forint volt a bruttó átlagkereset, 9,7 százalékkal több az előző év novemberében.

A vállalkozások körében a bruttó keresetek 8,8 százalékkal, a költségvetésben 11,1 százalékkal, az egészségügyben pedig 32,7 százalékkal nőttek a keresetek.

A feldolgozóiparban 8,3 százalékkal, az építőiparban 10,8 százalékkal nőttek a keresetek és 447 700, illetve 339 400 forintot értek el. A kereskedelemben 399 800, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén 261 200 forint volt a novemberi bruttó átlagkereset 9,3 százalékos, illetve 10,3 százalékos növekedéssel.

Az infokummunikációs szektorban elért 749 300 forintos bruttó átlagkereset, meghaladta a pénzügyi, biztosítási szektor 738 600 forintos átlagát, ami a 12,4 százalékos növekedésnek köszönhető a 7,3 százalékkal szemben. Az egészségügyben 584 100 forint volt az átlagkereset, az oktatásban 437 400 forint, ami 9,9 százalékkal nagyobb az előző novemberinél. A közigazgatás és védelem területén 9,4 százalékos emelkedéssel 609 300 forintot ért el az átlagkereset.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 409 600 forintra becsülhető, 8,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazásban állók száma 91 ezerrel, 3,4 százalékkal nőtt egy év alatt tavaly novemberig a közfoglalkoztatottakat nem számolva.

A múlt év január-novemberében a bruttó átlagkereset 433 800, a nettó átlagkereset 288 500 forintot ért el, mindkettő 8,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Hírek

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás